Vigyázz a webbel!
Érdemes kétszer is meggondolni, hogy a legutolsó tógapartiról, netán szilveszter éjszakájáról érdemes-e fotókkal telerakni a világhálót, avagy „nyilvánosan” szidni a főnököt, netán a munkatársakat, hiszen sosem lehet tudni, ki mire használja fel ezeket az információkat. Sőt, ez akár a karrierbe is kerülhet.
A világhálót ugyanis egyre több vállalat használja archívumként, többletinformációk után kutatva, amelyek a céghez jelentkezők életrajzából aligha derülnek ki. Egy friss felmérés szerint – amelyet a munkaerő-közvetítő CarrierBuilder készített – egyre több az olyan menedzser, aki mielőtt új alkalmazott felvételéről döntene, az internetes keresőket használva próbál minél több információt begyűjteni az illetőről. A megkérdezett menedzserek 26 százaléka alkalmazza ezt a módszert, s úgy tűnik, a kutatás számos esetben hasznosnak is bizonyult. A megkérdezettek 51 százalékban ugyanis azon információk alapján nem alkalmazták az illetőt, amit az interneten találtak róla. A legtöbb esetben ennek az volt az oka, hogy valótlant állított az önéletrajzában a végzettségét illetően. Emellett a rossz kommunikációs képességre, az igazságszolgáltatással való öszszeütközésre, az itallal és a droggal való túl „közeli kapcsolatra” derült fény a világhálón való kutakodás során, s számos esetben az is rontotta a jelölt esélyeit, ha az interneten keresetlen szavakkal illette volt munkaadóit, illetve kollégáit, bizalmas információkat szivárogtatott ki korábbi munkahelyeiről, avagy botrányos fotókat tett fel magáról a világhálóra.
Az éremnek persze két oldala van, hiszen az interneten talált információk akár meggyőzhetik az érintetteket arról is, hogy a jelölt a megfelelő személy az adott posztra. Ebben szerepet játszhat, ha kedvezőek a róla kapott háttér-információk, széles az érdeklődési köre, jó a kommunikációs képessége, professzionális, kreatív a honlapja, jó véleménnyel vannak róla többen is, vagy számos elismerést gyűjtött be.
A lecke tehát világos: jobb nem alulértékelni az internetet. A világháló nyújtotta szabadság ugyan többeket elvakíthat, ám nem árt arról az apróságról nem megfeledkezni, hogy a web olyan, mint az elefánt: nem felejt. Legyen szó akár egy fórumba írt megjegyzésről, véleményről, egy blogba küldött levélről vagy magáról a blogról, netán egy internetre felhelyezett fotóról, az idő múlásával semmi sem porlad el, minden megmarad. Az internet ugyanis mindent archivál, s aki keres, talál. Jóllehet többen meg vannak győződve ennek az ellenkezőjéről, a web aligha tekinthető egy futballstadionnak, ahol bárki bármit bekiabálhat, nyugodtan szidhatja a bíró le- és felmenőit, a rendőröket vagy az ellenfél szurkolóit, tudva, hogy azt senki nem kéri majd rajta számon. Az internet azonban nem ilyen; ott minden megmarad potenciális bombaként, s ez akár egy jó munkalehetőségbe is kerülhet.
Az internetet azonban egyesek nemcsak a jövendőbeli alkalmazottak esetén alkalmazzák információforrásként, hanem a meglévő munkatársakat is kontrollálják, nehogy bizalmas adatokat szolgáltassanak ki. Jó példa erre az amerikai hadsereg, ahol a Pentagon egyre kevésbé nézi jó szemmel az Irakban harcoló katonák „milblog”-jainak terjedését. A web egyik legnépszerűbb blogjainak számító „milblog”-ok az egyik legközvetlenebb képet nyújtják az iraki helyzetről. A tartalom azonban változhat, új szabály ugyanis, hogy a katonáknak, mielőtt felküldenék írásaikat a világhálóra, be kell mutatniuk azt a felettesüknek. A szigorítást a biztonsági kockázatokkal magyarázzák a vezetők.
Az online kommunikáció két arca tehát jól kivehető: egyrészt nehéz észrevétlenül tartani, de nehéz eltüntetni is, főként, ha terhelő dolgokat tartalmaz valakire nézve. Ha tehát bármilyen kétségei lennének bárkinek is a főnök felmenői morális életét illetően, akkor nem árt meggondolnia, érdemes-e ezt közzétennie az interneten. (VG)
