Ismét vásárol a Lukoil
Érdeklődésünkre a társaság magyarországi cégénél, a Lukoil Magyarország Kft.-nél nem kívánták kommentálni a hírt, ugyanakkor a korábbi hírekből, illetve nyilvános cégpublikációkból sok minden sejthető, illetve tudható. A ConocoPhillips például honlapján beszámol arról, hogy az idén mintegy tízezer töltőállomás közül 830-tól megválik. Az amerikai cég 1993-ban nyitotta meg első magyarországi benzinkútját Jet márkanéven; azóta 25-re nőtt az itteni egységei száma. Ezeknél 700 töltőpisztollyal évente mintegy 5,5 millió vevőt szolgál ki. Az üzemanyag-eladásból és a benzinkúthoz tartozó boltok eladásaiból együtt 2004-ben több mint 26 milliárd forint forgalomra tesz szert. Ha megvalósul az üzlet, ez a forgalom adódik a Lukoiléhoz.
Utóbbi cég 2004-ben kezdte kiépíteni magyarországi benzinkúthálózatát, amely augusztusban 42 egységből állt; a szám az év végére várhatóan 50-re nő. Az érintett piaci szegmens mintegy 3 százalékát tartja „ilyen szintű piaci jelenlét azonban nem elégíti ki a legnagyobb orosz olajtársaságot, amelynek a világon a második legnagyobb kőolajtartalékai vannak. Magyarországi üzleteinket tehát tovább kívánjuk erősíteni – nyilatkozott lapunknak augusztusban Vlagyimir V. Lascsevszkij ügyvezető igazgató. A Lukoil napi 1,8 millió hordó olajat dolgoz fel. Oroszországban négy finomítója van, ezek együtt napi 750 ezer hordót dolgoznak fel. Oroszországon kívül az ukrajnai Odesszában van egy finomítója, továbbá a bulgáriai Burgaszban és a romániai Ploestiben. Ezek együttes kapacitása napi 200 ezer hordó. Október végén arról számoltak be a hírügynökségek, hogy a cég az USA-ban venne egy napi 200 ezer hordó kapacitású olajfinomítót ottani mintegy kétezer töltőállomásának az ellátására. Az ügyletben 18 százalékos tulajdonosa, a ConocoPhillips segítené, amely cserébe európai érdekeltségekhez juttatná a Lukoilt; utóbbi közlése szerint Európában 300 ezer hordónyi új kapacitást vásárolna. Hírek szerint érdekli a BP létesítménye is Corytonban, de a közelmúltban rotterdami finomítóvásárlási és törökországi finomítóépítési tervéről is érkezett hír. Most azonban térségünkben kell keresni a felvásárlási célpontot, amely a Vedomosztyi közelmúltbeli híre szerint a cseh Unipetrol Ceská Rafinérska. Ennek 16,7 százalékát a ConocoPhillipstől venné meg a Lukoil. BHL
A Lukoil Magyarországon
A Lukoil 2004 óta közel 60 millió dollárt fordított magyarországi beruházásaira. A pénzt két területen fektette be. Egyrészt új töltőállomások építésére, meglévők vásárlására, azok átépítésére, illetve „átszínezésére”, azaz Lukoil-arculatúra alakítására fordította.Átalakította továbbá dunaföldvári bázistelepét. A 2006–2007-es tervek további mérlegelt fejlesztésről szólnak. Új töltőállomások építésére, megvett kutak átépítésére kerül sor. Tárolókapacitásainak bővítése után várhatóan az idén üzembe helyezi dunaföldvári tárolóját is a kft.
A Lukoilnak már most is van minden magyarországi régióban üzemanyagtöltő
állomása – válaszolt Vlagyimir V. Lascsevszkij a cég terjeszkedési stratégiájára vonatkozó kérdésre.
Átalakította továbbá dunaföldvári bázistelepét. A 2006–2007-es tervek további mérlegelt fejlesztésről szólnak. Új töltőállomások építésére, megvett kutak átépítésére kerül sor. Tárolókapacitásainak bővítése után várhatóan az idén üzembe helyezi dunaföldvári tárolóját is a kft.
A Lukoilnak már most is van minden magyarországi régióban üzemanyagtöltő
állomása – válaszolt Vlagyimir V. Lascsevszkij a cég terjeszkedési stratégiájára vonatkozó kérdésre.-->


