Az aláírók hangsúlyozzák, hogy megfelelő sportorvosi háttér hiányában az utódok képtelenek felvenni a versenyt a világ legjobbjaival, akiknek felkészülését nagyrészt a magyar mintára megszervezett ellátás és tudományos háttér segíti.
Múlt kedden 13 országgyűlési képviselő, köztük Bakonyi Tibor, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke módosító indítványt nyújtott be a parlamentben a Sportkórház további működésével kapcsolatosan. Az indítvány értelmében szükség van Magyarországon egy kiemelt egészségügyi intézményként funkcionáló mozgásszervi gyógyító központra, ahol hasznosítani lehet mindazt a Sportkórházban felhalmozódott tudást, amely az elmúlt évtizedekben világhírűvé tette a hivatalos nevén Országos Sportegészségügyi Intézetet.
Az Országos Mozgásszervi Intézet keretében együttműködhetne az ORFI-ban, vagyis az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben működő orthopédia és az Országos Gerincgyógyászati Intézet, továbbá megmaradna az országos sportorvosi hálózat is, és nem kellene átalakítani, netán megszüntetni a válogatottak mellett működő keretorvosi hálózatot, ami alapjaiban rengetheti meg a pekingi felkészülést.
Demonstrációt szerveztek a Fidesz-KDNP frakciószövetség budapesti parlamenti képviselői vasárnap a budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületénél, mert nem látják biztonságban az intézmény jövőjét.
A demonstráció szónokai néhány tucat tüntető előtt hangsúlyozták, hogy a kormányzati tervek alapján mintegy 60 százalékkal csökkenne az aktív kórházi ágyak száma a Pesterzsébet, Sorokság és agglomeráció lakóit, tehát a mintegy százezer embert ellátó intézményben.
Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője "gonosz, kiszámíthatatlan és megakadályozandó politikának" nevezte azt, hogy a kormány szembe akarja állítani a budapestieket és a vidékieket oly módon, hogy a fővárosi aktív kórházágyak nagyobb számú fenntartása mellett tovább csonkítja a vidékiekét. Szerinte az egészségügyet feláldoznák a költségvetés oltárán, illetve szűk üzleti érdekeknek, ingatlanügyleteknek eshet áldozatul.
Kubatov Gábor fideszes országgyűlési képviselő Soroksár parlamenti képviselőjét, Hiller Istvánt bírálta, mert szerinte az MSZP elnöke "diszkréten hallgat" az egészségügyi ellátás problémájáról. Pesti Imre, képviselő azt emelte ki, hogy a tervek szerint 1347-ről 562-re csökkenne a Jahn Ferenc Kórház aktív ágyainak száma. (MTI, index.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.