Tegnap elveszítette stabil olajszállítói címét Oroszország. Árvitája tavaly Ukrajnával, most Fehéroroszországgal fajult odáig, hogy eszközként bevetette a szénhidrogénexport leállítását is. Miközben Ukrajna hivatalosan csak egyetlen napig nem kapott orosz gázt, a rajta keresztüli tranzit pedig más okokból nem érkezett meg Európába, Fehéroroszország felé a tranzitcsapot is elzárták vasárnap éjjel. Az érintett Barátság vezetéken át érkezik Európába az orosz olaj fele, az unió teljes olajfelhasználásának a negyede. Elsőként Lengyel-, Németország és Ukrajna, később a többi vevő, így Magyarország is észlelte az import csökkenését. A Mol Nyrt.-nél tegnap délután 4 óra felé a várt mennyiségnek már csak a fele érkezett meg – tudtuk meg Denisz Mohorovicstól, a társaság szóvivőjétől. A hazai olajfelhasználás mintegy kétharmada származik Oroszországból.
A Mol felvette a kapcsolatot az importcsökkenésben érintett többi országgal a közös fellépés érdekében. A magyar olajtársaságnak egyébként olyan szerződése van az exportőrrel, hogy a szállítás rövid időre történő megszakadása nem minősül szerződésszegésnek, a hiányzó menynyiség rövid időn belül pótolható.
Az orosz olajszállító monopoltársaság, a Transznyefty nap közben még a Fehéroroszországon keresztüli szállítások ütemességéről számolt be, alelnöke azonban délután elismerte, hogy teljesen elzárták az olajcsapot. Szergej Grigorjev közölte: cége azért volt kénytelen leállítani a Barátság vezetéken keresztüli tranzitot, mert azt Fehéroroszország megcsapolta. Utóbbi 45 dolláros tranzitdíjjal sújtotta a területén keresztüli orosz olajtranzitot. Miután ezen vámigényét az orosz fél jogtalannak minősítette a két ország 1992-ben kötött szabad kereskedelmi megállapodására hivatkozva, a fehéroroszok a tranzitolajból lecsapolták a 45 dollárnak megfelelő mennyiséget. A fehérorosz lépést megelőzően egyébként Oroszország – Grigorjev ezt nem említi – 180 dollárra emelte a partnerének eladandó olaj tonnáját. Az orosz gazdasági miniszterhelyettes szerint a helyzetért Oroszország nem felelős. A vis maiornak tekintendő eset viszont lehetőséget ad a szállítás akár két hónapig tartó felfüggesztésére is anélkül, hogy az szerződésszegésnek minősülne. Lapzártánkig nem dőlt el, hogy mostanra teljesen leállt vagy már újraindult az olajimportunk. A helyzet azonban abból a szempontból ugyanaz, hogy a szénhidrogén-szállító ország egy kereskedelmi nézeteltérésének rendezése kapcsán megint olyan módszerrel élt, amellyel más, vétlen vevőit is sújtotta. Mindez nem menti sem a tavalyi ukrán, sem a mostani fehérorosz lépést, amikor illetéktelenül nyúltak a más vevőkhöz küldött gázhoz, illetve olajhoz.
Tegnap magyarázatot kért a Külügyminisztérium államtitkára a fehérorosz ügyvivőtől és az orosz nagykövettől. 24 órán belül várja a választ. A Bloomberg szerint Németország keményebben lépett fel: olajimportja azonnali visszaállítását követelte.
Az olajimport zavara egyébként rövid távon nem okoz gondot Magyarországon. Stratégiai olaj- és olajtermékkészleteinkkel közel 90 napot vészelhetünk át, a Mol pedig a saját tartalékaiból biztosítani tudja a százhalombattai finomító ellátását is. Kereskedelmi tartalékaiból kielégíthető az olajigény a stratégiai készletek esetleges keddi bevetéséig is – értesültünk a Mol szóvivőjétől. A társaság mindazonáltal felvette a kapcsolatot az importkiesésben érintett összes országgal az egységes fellépés érdekében.
Az ügyben rendkívüli munkaértekezletet hívott össze tegnap késő délután Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A miniszter hatáskörébe tartozik a stratégiai olaj- és olajtermék-
készletek felszabadítása. Erről a tegnapi rövid távú akcióterv megfogalmazásakor nem döntöttek, viszont ha egy napon belül nem indul újra a szállítás, az Adria-vezetéken keresztül kell olajat rendelni. Nyilatkozatában a miniszter hangsúlyozta, hogy az ügy miatt nem emelkedhetnek a hazai árak, az ellátás pedig nincs veszélyben. BHL
A töltőállomásoknál ennek megfelelően hasonló mér-tékű ármérséklésre lehet felkészülni.
Mint emlékezetes, a múlt héten a Mol 8 forinttal mérsékelte a gázolaj árát, a benziné azonban nem változott – írta a Portfólió.hu.
A mérséklésre a nemzetközi jegyzésárak csökkenése folytán került sor, ezen hatást azonban a forint euróval szembeni gyengülése, valamint a dollár erősödése némiképpen visszafogta.
A töltőállomásoknál ennek megfelelően hasonló mér-tékű ármérséklésre lehet felkészülni.
Mint emlékezetes, a múlt héten a Mol 8 forinttal mérsékelte a gázolaj árát, a benziné azonban nem változott – írta a Portfólió.hu.
A mérséklésre a nemzetközi jegyzésárak csökkenése folytán került sor, ezen hatást azonban a forint euróval szembeni gyengülése, valamint a dollár erősödése némiképpen visszafogta.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.