BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemondtak a bezenyeiek a magyar Las Vegasról

Nem hisznek már Bezenye lakói abban, hogy településük határában kaszinóváros épülhet. Pedig két éve még nagy volt a lelkesedés. Ám az engedélyek beszerzése és a tervek készítése húzódik, a kijelölt területen semmi sem történt.

Leváltották a régi polgármestert, a település pedig helyi adót vetett ki a beépítetlen területre. A beruházó most azt ígéri: 2009 őszén nyílik az első kaszinó.

Öt éve vetődött fel először az ötlet, hogy a magyar-osztrák-szlovák hármashatár közelében fekvő Bezenye mellett kontinentális léptékekkel mérve is óriási kaszinóváros épüljön. Mindezt nem a település találta ki, ők csak egy ipari parkot terveztek, ám hamar kiderült, hogy ez nem igazán nagy biznisz. Jött viszont egy osztrák befektető, azzal a merész ötlettel, hogy épüljön a település határában kaszinóváros. Először nem mást, a popsztár Michael Jackson papáját hozta csendestársnak, ám az öregről hamar kiderült, hogy nincs elég pénze. Jackson papa tehát hátat fordított Bezenyének, ám Euro Vegas ideája megmaradt.

Nem sokkal később bejelentkezett egy osztrák befektető, s elkezdték felvásárolni a földeket. Összesen 340 hektár ment át így a tulajdonukba, s ha már lúd, legyen kövér: egy idő után ebből a területből 150 hektárt eladtak az ugyancsak osztrák Lukale Investmentnek, amely 228 millió euróból egy különálló élményvárost álmodott a kaszinók szomszédságába. Az ő terveik között bevásárlóközpont, vízi, légi és szárazföldi látványosságok, valamint Velence, a régi Anglia és egy alpesi táj kicsinyített másának felépítése szerepelt. Bezenyén ekkor már alig akarták elhinni a szerencséjüket. Nem csoda, hisz az előzetes becslések szerint az 1650 lakosú település mellé tervezett komplexumok 12 ezer ember foglalkoztatását ígérték.

Aztán a kezdeti eufóriát az idő lassan hűteni kezdte. A település lakói ugyanis azt látták, hogy hiába özönlenek az optimista jóslatok a falu fejlődéséről, a kérdéses területen nem történik semmi érdemleges. Az emberek türelmetlensége hamarosan bizalmatlanságba fordult, s tavaly ősszel megtörtént az, amire sokáig senki sem gondolt: az önkormányzati választásokon leváltották az addigi polgármestert, Schmatovich Mátyást. Jellemző a közhangulatra, hogy a település jelenlegi vezetője, Kammerhofer Róbert egy helyi lap szerint a falugyűlésen azzal kampányolt: „mindenki tudja, hogy Euro Vegas egy szélhámosság, s nem fog megvalósulni.”

Tízszeres árat kaptak a helyiek a földekért

Lehet, hogy a bezenyeiek már türelmetlenek a beruházással kapcsolatban, ám egy biztos: az egyelőre csak tervekben létező kaszinóváros sokuknak már most szép pénzt hozott. A kavicsos, mezőgazdasági munkára szinte alkalmatlan földjeikért ugyanis átlagosan tíszeres árat kaptak a beruházótól. A legolcsóbb terület tulajdonosa is másfél millió forinthoz jutott hektáronként, és bizonytalanság ide vagy oda, új portát is nehéz vásárolni manapság Bezenyén, mivel az itt lakók kivárnak. Hátha mégis kinő a földből Euro Vegas...

Amikor már polgármesterként szembesítették ezzel a mondatával, az új polgármester azt mondta: őt most már csak az a  60 millió forintos belterületi telekadó érdekli, amelyet a beépítetlen területre kivetettek. „Semmit nem tudok letenni az asztalra, amivel bizonyítani tudnám, hogy most éppen mi indul majd el a beruházásból” – nyilatkozta a megyei újságnak.

A régi polgármester, Schmatovich Mátyás szerint az emberek túlságosan türelmetlenek voltak, hogy belássák: egy ekkora beruházás alapos előkészületeket igényel. Mint mondta, tudomása szerint most épp az archeológiai feltárás és a környezetvédelmi hatástanulmány készítése folyik. „Akármit mondanak a kételkedők, Euro Vegas előkészítését az életművemnek tekintem – jelentette ki. – Optimista vagyok és hiszek abban, hogy a nagyszabású tervek az időbeli csúszások ellenére megvalósulnak.”

Hasonlóképp nyilatkozik az osztrák beruházó Johannes Asamer is. Ő épp a napokban jelentette ki a Witschaftsblatt című lapnak, hogy az amerikai és magyar felek megkötötték a szükséges szerződéseket, s az első bezenyei kaszinó már 2009 őszétől üzemelhet. Állítása szerint a szerencsejátékok központja mellett a beígért élménypark beruházása is elindul, így a három részre osztott építkezés első körében 600-650 millió dollárt fektetnek be. Az osztrák üzeletember újfent megerősítette, hogy a projekt révén több ezer munkahely létesül, hiszen a kaszinó mellett két éven belül átadnak egy éttermet, egy ezerágyas szállodát, egy konferenciaközpontot, egy fürdőt, továbbá üzleteket és szórakoztatóközpontokat is.

Az osztrák lap értesülése szerint a korábban az élménypark beruházójaként emlegetett Lukale Invenstment ez év szeptemberéig egy 60 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot épít a területen. Hogy így lesz-e vagy sem, azt egyelőre nem tudni, de Bezenye jelenlegi polgármestere nem túl bizakodó, hiszen épp a Lukale Invenstmenről egy internetes portálnak úgy nyilatkozott: „jött és elment, azt sem tudjuk, merre van.” Nos, akár a beruházás esélyeire, akár a jövőbeni esetleges együttműködés hangnemére fókuszálunk, arra már kaszinók nélkül is fogadni lehet, hogy ez a mondat korántsem biztató. AS Network

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.