BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötödével csökkent a DC nyeresége

Enyhe árbevétel-növekedés mellett számottevő nyereségcsökkenésről számolt be az első negyedévet követően a világ második legnagyobb vegyipari cége, az amerikai Dow Chemical (DC). A társaság forgalma három százalékkal, 12,43 milliárd dollárra emelkedett, adózott eredménye azonban ötödével, 973 millió dollárra zuhant – írja a Forbes.

Jól teljesített a vegyipari konszern Európában, ahol a forgalom – elsősorban az árak jelentős növekedésének köszönhetően – 18 százalékkal, ötmilliárd dollár fölé nőtt, de két számjegyű árbevétel-bővülésről számoltak Latin-Amerikában és Ázsiában is. Kevésbé ment ugyanakkor a DC-nek az Egyesült Államokban, ahol 13 százalékkal esett vissza a forgalom.

A nyereség csökkenésében komoly szerepet játszott, hogy bár az év elején úgy tűnt, lassulhat az alapanyagok és az energia árának emelkedése, február közepétől folytatódott a drágulás. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.