BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Torz itthon a szállítás szerkezete

A mostani 18 méteresnél hosszabb, 22-24 méteres és 40 helyett 60 tonnás kamionszerelvények közúti megjelenéséről tárgyalt tegnap az Európai Parlament. A megatruck vagy gigaliner néven emlegetett járművek üzemeltetői a szállítási költségek 20-25 százalékos csökkenésére számíthatnak, azonkívül – németországi és hollandiai számítások szerint – elcsábíthatják a vasúttól a kombinált fuvarok felét. Miközben ez szállítónak és megrendelőnek egyaránt jó, annál kevésbé kedvező a vasútnak. Kérdésessé teszi, hogy az uniós közlekedéspolitika valóban előtérbe kívánja-e helyezni a vasutat a közúttal szemben.

A „közúti szörnyek” megjelenése tovább rontaná a vasút hazai pozícióit is, amelyek egyébként is folyamatosan gyengülnek a nyolcvanas évek óta a Magyar Vasúti Egyesülés elnök-vezérigazgatója szerint. Berényi János a tegnapi sajtóbeszélgetésen azt is nehezményezte, hogy a magyar kormány a 17 éve bevezetett hétvégi kamionstop fellazítására készül, s hogy 2009-re halasztotta a használatarányos közúti díjak bevezetését. Közútbarátságával a kormány nemhogy nem segíti a vasút fejlesztését, de meg is erősíti a meglévő rossz struktúrát. Néhány számszerű példa: miközben az országban a 7800 kilométeres vasúthálózat egészére kell használati díjat fizetni – ez viszi el a MÁV Cargo 90 milliárdos árbevételének a 40 százalékát –, a 31 ezer kilométernyi közút használata csak 2,3 százaléknyi szakaszon díjköteles. A vasúti áruszállítóknak fajlagosan tizennyolcszor annyiba kerül a pálya használata, mint a díjköteles utakon a közúti áruszállítóknak (3,50 forint, illetve 20 fillér tonnakilométerenként). Ráadásul a vasút által a pályák fenntartási és javítási költségeit is maga a vasút fizeti, ugyanez az utaknál az állam dolga. (Tény viszont, hogy e költségeire a MÁV folyamatosan pénzt kap

az államtól, az utak használói pedig az üzemanyag adótartalmával a költségvetés bevételeit növelik.)

Miközben az uniós ajánlás szerint a vasút- és közútfejlesztésre költött összegen belül a vasútra fordítottnak el kell érnie az 50 százalékot, de még jobb lenne a 60 százalék, Magyarországon mindössze 35 százalék jut erre az Új Magyarország fejlesztési terv 2001–2007-es időszakában. Hét év alatt tehát közel egymilliárdot kapott fejlesztésre, üzemeltetésre, miközben a szomszédos Ausztriában évente költik el ennek az összegnek a sokszorosát. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.