BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódhat az acélipari boom

Jövőre és 2009-ben is folytatódhat az acél világpiaci árának emelkedése – hangzott el a minap Berlinben, az acélszakma idei világkongresszusán. A fejlődő országok – elsősorban Kína és India – fokozódó nyersanyagigénye miatt tavaly nemcsak az acélkibocsátás ért el rekordmennyiséget – amely 2000 óta éves átlagban hat százalékkal nőtt –, hanem e fém világpiaci ára is harminc éve nem látott magasságokba emelkedett.

A drágulás kedvező hatással volt az acélipar legjelentősebb európai vállalatainak tavalyi eredményességére is: a páneurópai–indiai ArcelorMittal vagy a német ThyssenKrupp és Salzgitter szintén rekordprofitról számolhatott be a részvényeseknek. Elemzők szerint az acélipari boom még várhatóan legalább 2010-ig tart, addigra zárulnak le ugyanis az olyan óriásprojektekhez köthető építőipari és infrastrukturális beruházások, mint a 2008-as pekingi olimpia vagy a sanghaji és zaragozai világkiál-lítás. A következő évben az acélgyártáshoz használt vasérc, szén, koksz és egyéb ötvözőanyagok is jelentős mértékben drágulhatnak: a Merrill Lynch befektetési bankház elemzői szerint a jövő évben dollárban számolva akár 15-18 százalékos árnövekedés sem kizárt az acélipari nyersanyagok világpiacán. Ezt csak némileg ellensúlyozhatja Európában az euró dollárral szemben tapasztalt – hónapok óta tartó – erősödése.

Az európai gyártók pozícióit a rohamléptékben előretörő Kína is jelentősen gyengítheti: míg az ázsiai ország 2005-ig jelentős acélimportra szorult, addig tavaly – az újonnan épülő acélművek meginduló termelésének köszönhetően – már nettó exportőrré vált, kivitele pedig ez év augusztusig már 50 millió tonnát tett ki. Ennek közel 20 százaléka irányult az unió 27 tagországába.

Ugyanakkor külföldi elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy a kínai gyártók piaci előretörése nem véletlen: az ország acéliparának 90 százaléka továbbra is állami tulajdonban van, így a központi kormányzattól érkező szubvencióknak köszönhetően az előállítási költségek szintje alatt tudják exportálni és eladni a termékeiket. Épp ez ellen szeretnének összefogni a már említett európai szereplők: a vas- és acélipari szövetséggel, az Euroferrel közösen dömpingellenes eljárást kívánnak kezdeményezni az Európai Bizottságnál.

Mivel a magyar piaci trendek követik a európaiakat, így a hazai gyártók sem tudják magukat függetleníteni az ottani hatásoktól – közölte a Világgazdasággal Zámbó József, a Magyar Vas- és Acélegyesülés kereskedelmi igazgatója. „A hazai piacon közvetlen befolyást egyelőre nem váltott ki a távol-keleti export, áttételesen azonban éreztetheti hatását: a magyar gyártók kivitele hosszabb távon csökkenhet Olasz- és Franciaországba; e két államban már megjelentek a kínai szereplők, így a belföldieknek új piacokat kell találni exporttermékeik számára” – mondta. HP

Tovább hízik az ArcelorMittal

További akvizíciókkal erősíti világpiaci helyzetét a páneurópai–indiai óriás. Ambiciózus főtulajdonosa, Lakshmi Mittal ez év őszén két újabb acélgyár felvásárlását jelentette be: 260 millió euróért megveszi a török Rozak kombinát többségi, 51 százalékos részvénycsomagját, míg az argentin Acinda bekebelezése 542 millió dollárjába kerül.

A felvásárlások mellett 2012-ig évente 1,3 milliárd dollárt szán az európai egységek korszerűsítésére és átszervezésére.

A program keretén belül a konszern németországi üzemei a kelet-európai autógyárak acéllemez-beszállítói lennének.

A felvásárlások mellett 2012-ig évente 1,3 milliárd dollárt szán az európai egységek korszerűsítésére és átszervezésére.

A program keretén belül a konszern németországi üzemei a kelet-európai autógyárak acéllemez-beszállítói lennének.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.