A piac legnagyobb szegmense a sportruházati cikkeké. Ezekre tavaly globálisan 113 milliárd dollárt költöttek, ami hat százalékkal haladja meg a 2005-ös forgalmat. A növekedés motorja a világ legnagyobb nemzeti piaca az Egyesült Államok volt, ahol a sportruházat divattá válásának köszönhetően 8 százalékot meghaladó ütemben bővült ez a szegmens. Ázsiában öt, Európában pedig három százalékkal emelkedett az értékesítés.
Növekedést mértek ugyanakkor a többi szegmensben is. A sportcipők forgalma például Amerikában három, Európában pedig egy százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg különböző sporteszközökből 4, kerékpárokból egy százalékkal fogyott több világszerte, mint 2005-ben. Szakértők felhívják azonban a figyelmet, hogy a kilenc legnagyobb nemzeti piac a világ népességének mindössze 32 százalékát adja, a sportcikkek globális forgalmának azonban háromnegyedét.
Mindeközben a legnépesebb fejlődő országokban egyelőre még igen alacsony szinten áll az értékesítés. Míg egy átlagos amerikai évente 338 dollárt költ különböző sportcikkekre, Kínában az egy főre eső fogyasztás mindössze öt dollár, s a piac teljes forgalma alacsonyabb, mint Spanyolországban.
Bár a világ legnépesebb országában az évezred eleje óta minden évben 10 százalékot meghaladó ütemben emelkedett a sportszer-értékesítés, sokan úgy vélik a jövőben tovább gyorsulhat a növekedés. Újabb lökést adhat ugyanis a fogyasztás bővülésének a 2008-as Pekingi olimpia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.