BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Saját irodaházat épít az Uniqa Biztosító

A fővárosi irodaházak száma az elmúlt években a bankszékházakkal is gyarapodott. Ebbe a sorba illik bele az, hogy az Uniqa Biztosító a Róbert Károly körúton, a jelenlegi irodái melletti telken építi fel új székházát, amelynek alapkövét a napokban tették le. A 32 millió eurós beruházású, nettó 18 ezer négyzetméteres irodaházat saját tőkéből építi a biztosító – mondta Othmar Michl vezérigazgató. Az átadás tervezett dátuma 2009. március – adta hírül a napokban az MTI-Eco.

A cég Colonia néven, 1990-ben jelent meg Magyarországon; mára a belső alkalmazottak száma 400-ra, míg az értékesítéssel foglalkozóké ezerre növekedett. A Róbert Károly körút és a Lehel út sarkán lévő jelenlegi 5 ezer négyzetméteres irodaház mellé még 4 ezer négyzetmétert bérelnek a város különböző pontjain. Így az új irodaházból 9 ezer négyzetmétert használnak majd saját célra, a másik felét bérbe adják.

A mélygarázsban 300 autó kap helyet. Az épület nyolcemeletes lesz, a földszinten fiókot nyit a Raiffeisen biztosítója. Az alapkő-letételi ünnepségen Tóth József XIII. kerületi polgármester elmondta, hogy jelenleg 100 ezer négyzetméternyi iroda épül Angyalföldön. Az ingatlanok értéknövekedése évi 5-6 százalék a kerületben, ahol kiemelten sok irodaház és több száz lakásos lakótömbök épültek, illetve épülnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.