BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hospinvest: jobb szolgáltatást, egyenlő egészségügyi hozzáférést kínál

A HospInvest Zrt. bejelentette, hogy elindul az egri Markhot Ferenc Kórház működtetésére kiírt pályázaton. A leadásra kerülő pályázatához egyben csatolja ún. "Kinyújtott kéz" programját - áll a cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A HospInvest célja a "költséghatékony megoldások melletti minőségi szolgáltatásnyújtás a betegeknek". A cég Kinyújtott Kéz programjában a közlemény szerint előtérbe helyezi a betegek érdekeit, az egészségügyi szolgáltatások színvonalának javítását, továbbá azt, hogy minden beteg azonos esélyt és hozzáférést kapjon az egészségügyi ellátáshoz. A szolgáltató egyben felhívja versenytársai figyelmét, hogy kompromisszumok nélkül tegyék magukévá ezt a programot.

A Kinyújtott Kéz program öt pontja röviden összefoglalva:

1. Első a beteg.

Az első pont szerint a beteg érdekét az egészségügyi szolgáltató minden elé helyezi; az fontosabb, mint a szolgáltató finanszírozási érdeke. Többek között e pont alá értendő az is, hogy a beteget nem küldik el, ha emiatt bármilyen egészségkárosodás érheti.

2. Minden beteg azonos esélyt és hozzáférést kap az ellátáshoz.

A beteg egészségügyi ellátását nem a beteg anyagi helyzete, hanem a beteg állapota határozza meg.

3. Az egészségügyi szolgáltatás minősége csak javulhat.

A szolgáltató biztosítja a szakképzett orvosokat, a legújabb orvostechnológiát, ösztönzi orvosait a szakmai fejlődésre. Egyben megvalósítja a betegcentrikus kórházi ellátást – így például a rövid ápolást, az egynapos sebészetet – a hosszú és folyamatos kórházi benntartás helyett

4. A racionális (költséghatékony, takarékos, modern, európai színvonalú) működéssel közpénzt takarítunk meg minden magyar állampolgár javára.

5. A gyógyítás erkölcs és empátia is - nem csak tudás és technológia.

Ugyanis a beteg nem a gyógyítás tárgya, hanem a helyzet kiszolgáltatott individuuma - ennek megfelelően kell vele kapcsolatot teremteni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.