BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz idők előtt a légicégek

Az idén kevesebb lesz a vártnál a világ légitársaságainak a nyeresége – véli a több mint 270 légicéget tömörítő Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA). A szakmai szervezet szerint az üzemanyag drágulása és a hitelpiaci válság visszavetheti a forgalom, elsősorban az üzleti utazások növekedését. Emiatt a vállalatok profitja várhatóan ötmilliárd dollár körül lesz a korábban jósolt 7,8 milliárddal szemben. Az ágazati szövetség tavaly szeptemberben még arra számított, hogy az üzemanyag-drágulás kedvezőtlen hatásait csillapítani tudja a kedvező gazdasági környezet és a hatékonyság növelése.

A hitelpiaci válság miatt azonban megváltoztak a körülmények – mondta Giovanni Bisignani, az IATA főigazgatója –, a növekedési ciklus csúcsán már túljutott a nemzetközi gazdaság, miközben az ágazat még mindig legalább 190 milliárd dolláros adóssággal küszködik.

A megkérdezett hagyományos légitársaságok hazai képviselői csak nagy fenntartásokkal bocsátkoztak árjóslásokba. Mindannyian azt hangoztatták, sok múlik azon, mennyire sikerül jól ütemezni az üzemanyag-felhalmozást, és mennyire képesek rugalmasan átcsoportosítani a kapacitásaikat. Farkasdy Zoltán, az amerikai Delta itteni irodájának vezetője azt mondta: folyamatosan vizsgálják az üzemanyaghelyzetet, illetve a magyar keresletet, s ennek megfelelően változtatnak. Legutóbb a múlt hét elején emeltek kismértékben árat.

A német Lufthansa – budapesti ügynökségén keresztül – hasonló értelmű információt közölt, megtoldva azzal, hogy az üzemanyagfelárat decemberben nem változtatta. Arról nem sikerült többet megtudni a cégtől, hogy a tavaszi menetrendváltáskor lesz-e kapacitásmódosítás a Ferihegyről kiinduló járatoknál. Ez ugyanis közvetve választ adhatott volna arra, miként alkalmazkodik a cég a fejleményekhez.

Nagy Katalin, a British Airways képviselője szerint a cég tavaly novemberben emelte utoljára az üzemanyagfelárat, és most nem tud hasonló előkészületekről. A repülőjegyek árát minden országban önálló hatáskörben döntik el, így annak elemzése nem eredményezne releváns összehasonlításokat. Egyébként a társaság már október óta bruttó (adókkal és illetékekkel kiegészített) jegyárakat közöl minden utazási szakaszra, emiatt nehéz megítélni, pontosan milyen ármozgásokat hajt végre.

Várhatóan mintegy 980 millió fő veszi igénybe 2011-ben a légi közlekedést – derül ki a Droege & Comp és a Németországban működő Európai Légitársaságok Szövetségének (AEA) közös felméréséből. A tanulmány szakemberek és légitársaságok megkérdezése alapján készült és a Frankfurter Allgemeine Zeitung idézett belőle részleteket.

Várakozásaik szerint az Egyesült Államok és az Ázsia közötti transzatlanti légijáratok forgalma növekszik majd. A megkérdezettek 42,5 százaléka szerint várható az arab és az ázsiai légitársaságok szerepének növekedése, ez pedig az európai légiszövetségek jelentőségének csökkenésével jár. A légi közlekedés várható, évi ötszázalékos növekedésének a motorja főként Kína, India és Brazília lesz. A felmérés a bővülés mellett egyúttal az iparág érzékenységét is hangsúlyozza, főként a dollár-euró árfolyamhoz és az emelkedő olajárakhoz kapcsolódóan.

A tanulmány egyúttal javaslatot tesz a szükségesnek tartott szabályozási és politikai keretek kialakítására is. A megkérdezettek többek között a légi közlekedéshez kapcsolódó emisszió-kereskedelmi párbeszéd fokozását sürgetik. Véleményük szerint az európai légiipar konszolidációjának erősödése várható. Ennek következményeként a szakértők több mint 80 százaléka a légiszövetségeken belüli együttműködések intenzitásának növekedését várja. MN

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.