Szponzorált mexikói nyaralás a legtöbbet felíró orvosoknak - Gyógyszerpiaci körkép

Az alapprobléma az, hogy a gyógyszerek piacán kevéssé érvényesül a kereslet-kínálat egyensúly teremtő hatása, mivel a gyógyszerkiadások nagyobbik részét a járulékból feltöltött gyógyszerkassza állja. A speciális erőviszonyok miatt a betegek alig szembesülnek a gyógyszerek tényleges árával, a gyógyszergyártóknak ezért más piaci szegmensekhez képest nagyobb a lehetőségük az árak magasan tartására, az újabb és egyre drágább termékek kifejlesztésére, majd értékesítésére.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a gyógyszeválasztásban kompetens orvosokra a szakmai követelmények mellett a gyártók eladásösztönző nyomása is nehezedik. A rendszerváltás után a mesterségesen nyomott árú gyógyszereket felváltották a piaci áron kínált, modernebb import-, és hazai termékek. A már támogatott patikaszerek árát 1998 óta a gyártók és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közötti tárgyalások határozzák meg, melyek végeredménye általában az infláció alatti ártermelés lett. Immár tizenegy éve alkalmazzák a fixesítési eljárást is: az azonos hatóanyagot tartalmazó termékek közül a legolcsóbb kapja meg az arra a termékcsoportra vonatkozó támogatási százalékot, a drágábbak pedig csak az ennek megfelelő összeget.

Csak az nem változott, ami a kasszatúllépéseket valójában okozta: a csekély verseny miatti magas árszint, valamint a drágább szerek irányába ható gyógyszercsere és a folyamatos forgalomnövekedés. A gyógyszerkiadás idővel egészen elképesztő méreteket öltött: a kassza 1996 és 200 között 84 milliárdról 150 milliárdra, majd az elsőző szocialista-liberális kormány 389 milliárd forintra emelte.

Az ezredfordulón az egyik gyártó befogadásokat intéző vezetője úgy emlékezett vissza, hogy az ügyintézéseknél, leginkább a jó kapcsolat számított. Az egyik legemlékezetesebb az volt, mikor 2003 tavaszán a Lilly Hungária gyógyszercégről kiderült, alkalmazottai – máig felderítetlen okból - megfigyelték az OEP egyes vezetőit és tanácsadóit.

A mostani egészségügyi kormányzat kétségtelenül megállította a költségnövekedést: az előzetes adatok szerint 2007-ben 305-307 milliárd forinton állt meg. A legkomolyabb vágás, hogy a normatív kategóriában jelentősen csökkentették a támogatási kulcsokat, a korábbi 90, 70, 50 helyett 85, 55, 25 százalékra. Ez önmagában 40-50 milliárdnyi megtakarítást hozott a központi költségvetésnek, ennyivel növekedtek azonban a betegterhek.

A gyógyszertörvény értékelésénél masszívan tartja magát az a vélekedés is, hogy lehetetlen helyzetbe kerültek a hazai gyárak. Ilyenkor szokás az új sarcra, a 12 százalékos befizetési kötelezettségre hivatkozni, melyet minden gyártó-forgalmazó az árbevétele támogatás-részarányos része után teljesít a gyógyszerkasszába, így összesen 24 milliárd forint folyt be. A program mellékhatásait sokan brutálisnak tartják. Az azonos hatóanyagú készítmények teljes értékű helyettesíthetőségéről sem csengett le teljesen a vita. Egyre többen aggódnak amiatt is, hogy az árversenybe belépést immár csupán egyszázalékos piaci részesedéshez kötik, és a referencia-gyógyszerré váló termékek hirtelen megugró keresletét egy-egy gyártó nem tudja majd kielégíteni.