Változó francia médiaszabályozás
Jelentősen átalakul a közszolgálati média reklámszabályozása Franciaországban: Nicolas Sarkozy elnök 2009-től reklámtalanított köztévét ígér, a Radio France viszont a hirdetési lehetőségeit szeretné bővíteni.
Egy 1958-as törvény értelmében a francia közrádióban kizárólag állami vállalatok hirdethetnek. A reklámokból származik a társaság 590 millió eurós büdzséjének mintegy nyolc százaléka. A Gaz de France ehhez a tételhez kétmillióval járul hozzá – a társaságot azonban az idén privatizálják, így kiesik a kosárból. A közrádió vezetése éppen a potenciális hirdetők számának fokozatos csökkenése miatt kérte a kormányt, hogy biztosítson számára „nagyobb merítési lehetőséget”. A kulturális minisztériumban már készül is a tervezet, amely ennek eleget tesz – bár az alkoholos, illetve üdítőitalok gyártói a szupermarketláncokkal egyetemben továbbra sem jelenhetnek meg az állami médiumban.
A Radio France keretében működő adók legfontosabbika, a France Inter naponta mindössze 20 perc reklámot sugároz, a leghallgatottabb kereskedelmi adó, az RTL számára ugyanakkor a törvény óránként hét percet engedélyez. A közrádió ennek ellenére nem kéri a reklámidő meghosszabbítását: érvelése szerint az is komoly előrelépést jelentene, ha a nyugdíjalapokon, a kecskesajtlobbin és hasonlókon kívül más vállalatok is megjelenhetnének az ügyfeleik között. A kereskedelmi vetélytársak számára az engedékenyebb szabályozás nyilvánvalóan a hirdetőkért folyó küzdelem erősödését jelentené.
A francia televízióból ugyanakkor az elnök már 2009. január 1-jétől kiebrudalná a reklámokat. A France 2 állami tévécsatornában jelenleg óránként hét perc reklámot engedélyez a törvény, pontosan ugyanannyit, mint a Bouygues konglomerátum keretében működő legnagyobb kereskedelmi vetélytársának, a TF1-nek. A terveket megerősítette – éppen az RTL rádiónak nyilatkozva – Francois Fillon miniszterelnök is. A köztévé kieső bevételét – a France Television 2006-ban csak a reklámokból közel 800 millió eurót kasszírozott – új, többek között a mobil- és az internetszolgáltatókra, valamint a kereskedelmi csatornákra kivetendő adókból kompenzálnák.
A köztévé „megtisztítását” – ez a France 2-n kívül a France 3, 4 és 5 csatornát is érinti – a TF1 mellett az M6 befektetői is üdvözölték. Az OMG médiaügynökség előrejelzése, miszerint a közszolgálati reklámbevételek mintegy 40-50 százalékát ez a két csatorna örökölné, kiváló magyarázattal szolgál arra, hogy Sarkozy terveire az M6 részvényárfolyama hét, a TF1-é pedig 15 százalékos emelkedéssel reagált.
A francia sajtóban a médiaszabályozás reformja – amely a köztévé reklámtalanítását illetően egybevág az Audiovizuális Média Kormánybiztosság által a múlt héten nyilvánosságra hozott koncepcióval – meglehetősen nagy visszhangot váltott ki. A reform nagy nyertesének nem is annyira a nézőket tartják, hanem a TF1 tulajdonosát, Martin Bouygues-t, az elnök atyai jó barátját és Louis nevű fiának keresztapját.
Sarkozy médiakapcsolatai persze sokkal szélesebb körűek. Esküvőjén az egyik tanú Bernard Arnault, Franciaország leggazdagabb embere volt; az elnököt „fivéreként” emlegető Arnaud Lagardere médiaérdekeltségei közé tartozik Franciaország egyetlen országos vasárnapi lapja, a Le Journal du Dimanche, a Paris Match magazin és az Europe 1 rádió. Vincent Bolloré – aki a frissen megválasztott elnöknek a magánrepülőgépét és a jachtját is kölcsönadta – a holdingtársasága révén a Direct 8 digitális tévéhálózat mellett – a Le Monde-dal közösen – az ingyenes Matin Plus napilapnak is tulajdonosa. VG


