Az alkohol és a mellrák kapcsolata – meghökkentő felfedezés
A borivást az emberek általában egészségesnek tartják, ezt igazolja a Harvard felmérése is: a 878 megkérdezett kétharmada szerint a rendszeres borfogyasztás nem jelent kockázatot, sőt, kifejezetten jót tesz. A felmérés résztvevőinek harminc százaléka úgy nyilatkozott: azért iszik bort, meg az egészséges. Az eredményekből az is kiderül: mindössze a megkérdezettek tíz százaléka véli úgy, hogy az ivás a mellrák egyik kockázati tényezője lehet – írja a Washington Post.
A tévhitek annak ellenére tartják magukat, hogy egy dán kutatócsoport évtizedeken át tartó vizsgálatokkal támasztotta alá, hogy az alkohol és a mellrák között kapcsolat áll fenn. A tudósok 27 éven keresztül 10 ezer nő életmódját kísérték figyelemmel, és arra jutottak, hogy a fiatalkorban elfogyasztott alkohol döntő a menopauzát követő mellrák kialakulásában.
"A nőknek általában nem lenne szabad napi egy pohár alkoholnál többet inniuk" – vélte Eric Rimm, a Harvard School of Public Health professzora. Ez azt jelenti, hogy azok a nők, akik minimálisra szeretnék csökkenteni a kockázatot, naponta legfeljebb 1,5 dl bort, 3,5 dl sört, és 4 cl égetett szeszt fogyaszthatnak el. A kutató szerint már ez a mennyiség is 10 százalékkal magasabb előfordulási arányt eredményez. A kockázatot tovább növelheti a hormonok szedése, a jelek szerint ugyanis ez felerősíti az alkohol hatását.