BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos k+f projektek

Közel 14 milliárd forint támogatást ítélt oda a Nemzeti technológiai program keretében 27 pályázónak a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH). A program során – ezzel egyébként az NKTH célja a kutatás-fejlesztés-innováció ösztönzése – 2008-ban összesen 30 milliárd forintot osztanak ki a tavalyi valamivel kevesebb mint 20 milliárdot követően. Az idei első fordulóban 137 pályázat érkezett a március 15-i határidőig, ezeknek valamivel kevesebb mint ötödét díjazták, összesen 13,7 milliárd forinttal. Az ez évi költségvetésből így maradt 16,3 milliárd a második forduló keretében, a szeptember 15-ig pályázók között talál majd gazdára.

A nyertes pályázók között volt a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, a Semmelweis Egyetem és a Richter Gedeon Nyrt. együttműködésével létrejött konzorcium is, amelynek fő célkitűzése Magyarország felzárkóztatása a nanomedicina és nanogyógyszerek fejlesztése terén. Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója elmondta: a projekt teljes költségvetése közel 1,3 milliárd forint, ebből 300 milliót finanszíroz saját forrásból a gyógyszergyártó, a többit az elnyert támogatásból fedezik. Hozzátette: a négyéves programnak köszönhetően várhatóan tíz új munkahely jön létre.

Hasonló méretű projekthez nyert támogatást a Rába Nyrt. vezette konzorcium is, amelynek tagja a járműipari cég mellett a Borsodi Műhely Kft., a HNS Műszaki Fejlesztő Kft., valamint a Széchenyi István Egyetem. A konzorcium a következő három és fél évben összesen 1,26 milliárd forintot fordít integrált járműipari termékek és technológiák fejlesztésére – mondta Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. Ebből az összegből 361,7 milliót fedeznek saját forrásból, míg a kapott támogatás 894 millió forint volt.

Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter a pályázatról elmondta: az idén a tavalyinál kevesebb pályázót díjaztak, az átlagos támogatás azonban jelentősen, mintegy 40 százalékkal, 507,34 millió forintra emelkedett. Ennek oka, hogy az átlagos projektméretek is nőttek, az NKHT pedig nem szeretné elaprózni a támogatásokat.

A Nemzeti technológiai program egyébként folytatódik, a következő három évben az ideihez hasonlóan fix időpontokban még biztosan kiírják a pályázatot. Azt azonban, hogy mekkora összeg áll majd rendelkezésre 2009-ben, egyelőre nem tudni pontosan, erről a következő hetekben döntenek. Vass Ilona, a NKTH elnöke elmondta: terveik szerint jövőre valamivel meghaladhatja az idei 30 milliárdot a program keretében szétosztott összeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.