BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bevallották a súlyfelesleget, minden második magyar fogyna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyarok számára fontos az egészség – derült ki az Ipsos 13 országot felölelő nemzetközi kutatásából. A felmérésben Magyarországon 1000 felnőtt vett részt. A megkérdezettek úgy érzik, a közepesnél kissé jobb egészségnek örvendenek.

Az egészséggel szorosan összefüggő kérdés a testsúly. Honfitársainknak csupán egyharmada érzi úgy, hogy megfelelő a testsúlya. Minden második magyar gondolja, hogy több-kevesebb súlyfelesleggel rendelkezik. A lakosság egytizede elhízottnak tartja magát, és mindössze néhány százalékos azok aránya, akik túl soványnak találják magukat.

Míg a 30 év alattiak jelentősen kevesebben küszödnek túlsúllyal, 60 év felett átlagon felül élnek súlyfelesleggel. Az egészséges testsúllyal rendelkezők érzik önmagukat a leginkább jó egészségi állapotúnak, a legkevésbé egészségesnek pedig az elhízottak mondják magukat. Ugyanez az összefüggés figyelhető meg annak kapcsán, hogy mennyit teszünk az egészséges életmódért: a legtöbbet azok tesznek, akik elégedettek a súlyukkal, a legkevesebbet pedig azok, akikre ez a legjobban ráférne: a legnagyobb túlsúllyal rendelkező honfitársaink. A súlygyarapodás kérdése a lakosság négyötödét aggasztja kisebb vagy nagyobb mértékben, a nőket jobban, a férfiakat kevésbé. Így a fogyni vágyók közt az átlagosnál több nőt találunk, míg azok közt, akik csupán jelenlegi súlyukat kívánják tartani, több a férfi.

A Szonda Ipsos kutatói arra is kíváncsiak voltak, milyen gyakran választanak az emberek tudatosan egészségeset, amikor élelmiszert vásárolnak a boltban, étteremben vagy gyorsétteremben. Legmagasabb pontszámot a természetes eredetű élelmiszerek kaptak. Ezeket emeljük le leggyakrabban a polcról, vagy ezeket rendeljük. Döntési helyzetben fontos, hogy magas legyen adott termék rost- és alacsony a zsírtartalma, és számít az is, hogy helyben termelt, s teljes kiőrlésű-e az áru. Általános tendencia, hogy a nők jobban odafigyelnek, hogy egészséges élelmiszereket válasszanak, és az életkor előrehaladtával is egyre fontosabb, mi kerül a szervezetünkbe.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.