A Serie A nyitófordulójának apropóján a Napoli drukkerei tönkretettek egy vonatot és Rómában, valamint Nápolyban is súlyos rendbontást követtek el. Az új rendelkezés szerint egyetlen, előzetesen magas kockázatúnak minősített mérkőzésre sem utazhatnak majd vendégszurkolók: az intézkedés első "áldozata" az Inter-Catania bajnoki lett - írja az nb1.hu.

Ha magas kockázatúnak minősítjük a találkozót, akkor az idegenbeli szurkolók automatikusan ki lesznek tiltva - közölte az olasz belügyminiszter. Majd hozzátette: különlegesen magas kockázat esetén azt is megfontolják, hogy zárt kapuk mögött játsszák le az összecsapást.