MDF: szennyező lesz a lignitblokk
A Magyar Demokrata Fórum megdöbbenve értesült arról, hogy az állami tulajdonú MVM Zrt. és a Mátrai Erőmű Zrt. megállapodott egy új 400 megawattos lignittüzelésű erőműblokk építéséről. Az MDF ugyanúgy elutasítja ezt a kezdeményezést, mint ahogy ez év áprilisában, az Országgyűlésben elutasította a 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó nagymértékben elhibázott energiapolitikai koncepciót, áll az ellenzéki párt közleményében.
A szerződő felek ugyanakkor a kormánypártok többségével jóváhagyott stratégiát sem vették figyelembe, hiszen annak egyik pontja szerint a környezet és természet védelmének érvényesítése, az energetika környezetre gyakorolt hatása szükségessé teszi azt, hogy az energetikai fejlesztésekről a közvélemény nyílt és korrekt tájékoztatást kapjon. A tervezett új blokknál az érintettek ezt elmulasztották és kész tények elé állították a közvéleményt.
A beruházás ellentétes az EU és ezáltal Magyarország célkitűzéseivel is, amely értelmében 2020-ra minimum 20%-kal kell csökkenteni a CO2 kibocsátást, illetve 20%-ra kell növelni a megújuló energiaforrások részarányát az összes energia felhasználáson belül. A jelenlegi 200 MW teljesítményű erőmű kiváltása egy 400 MW kapacitású új erőműblokkal összességében jelentősen növelni fogja a CO2 kibocsátást.
A Magyar Demokrata Fórum határozott álláspontja, hogy a már meglévő erőművek korszerűsítése kiemelten fontos és a hatásfok-javítással elérhető CO2 kibocsátás-csökkentés hozzájárul a klímapolitikai célkitűzésekhez. Ugyanakkor a tervezetthez hasonló erőművek építése, kapacitásbővítése helyett a megújuló energiaforrások részarányának növelése lenne szükséges, ennek azonban a kormányzat is nagymértékben akadályokat állít.
A Robin Hood adó sem tetszik
A kormány teljes mértékben elhibázott "Robin-Hood" adó tervezete is gátat szabna a vállalt uniós célkitűzések elérésének, hiszen az új adónem a megújuló energiát, termelő vállalkozásokat is sújtaná, amely további akadályokat állítana jelenleg is nehézkes működésük útjába. Az új adónemből befolyó összeg gázár kompenzációra történő kifizetése pedig ismételten a foszilis energiahordózok felhasználását stabilizálná, ahelyett, hogy az energiahatékonyság fokozását segítené elő.