Négycsillagos Park Inn nyit 2011-ben Zalakaroson
A napokban írták alá azt a szerződést, amely a Gránit Gyógyfürdő szállodafejlesztésre kiírt többfordulós ajánlatkérésén nyert konzorcium és a fürdő hosszú távú együttműködéséről szól. A fürdő és a település turisztikai stratégiai tanácsadó partneréből, az Aquaprofit Zrt.-ből, valamint az ingatlanfejlesztő Proform Zrt.-ből álló konzorcium a 2009-es nyári szezon után kezdi meg az élményfürdővel összekötött, 220 szobás, 4 csillagos szálloda építését, majd üzemeltetését.
Az elfogadott konstrukció szerint az üzemeltetést a világon 50 országban jelen levő és közel 300 szállodát működtető Rezidor Hotel Group-hoz tartozó Park Inn szállodalánc fogja végezni. A Park Inn Magyarországon Sárváron üzemeltet szállodát, mely egyben minta is a zalakarosi fejlesztéshez.
A szálloda vendégei a gyógyfürdővel való összekötés révén a fürdő által nyújtott szolgáltatásokat tudják majd igénybe venni, ugyanakkor a szállodában elhelyezett, a fürdőben nem megtalálható szolgáltatásokkal is bővül a közös kínálat.
A szálloda építészeti tervezési munkálatai elindultak, az első földmunkák a 2009-es nyári szezon befejezése után kezdődnek meg, míg a szálloda nyitása 2011 közepére várható a Gránit Gyógyfürdő fejlesztéseinek befejezésével azonos időpontban. A befektetők további hazai szállodafejlesztéseket terveznek az Aquaprofit Zrt. szervezésében.


