Cégvilág

Az infokom szektor nyerhet is a válságon

Egyelőre nem tervezi sem a létszámának a csökkentését, sem beütemezett hálózatfejlesztéseinek a halasztását a T-Systems – emelte ki tájékoztatóján Papp István, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások üzletágának vezetője. Hozzátette, egyes területeken még bővítésre is sor kerülhet, azzal azonban kénytelenek számolni, hogy az infokommunikációs (ICT) ágazatban különösen 2009 első három negyedéve lesz a szokottnál nehezebb. Várhatóan főként a kis- és középvállalatok érzik majd meg a pénzügyi válság nyomán kibontakozó recessziót. A cég ezért arra készül, hogy ennek a vevői körnek az eddiginél nagyobb mértékben kínálja szolgáltatás alapon a hálózati beruházásokat is.

Papp István szerint az ágazat nemcsak elszenvedni kénytelen a válság kedvezőtlen hatásait, hanem nyertese is lehet a nehéz időknek, mivel a még nagyobb hatékonyságra törekvő vállalatoknak eme célok eléréséhez további informatikai és távközlési fejlesztések kellenek.

Az 1600 főt foglalkoztató, főként rendszer-integrátori szolgáltatásokat nyújtó üzletág 45 ezer vállalati ügyféllel áll kapcsolatban. Az üzletághoz tartozik a Magyar Telekom csoport két informatikai profilú leánycége, a KFKI és az Iqsys mellett a készenléti szervek Tetra-rendszerű távközlési hálózatát üzemeltető Pro-M Zrt. is. Jövő januártól pedig idesorolják majd a Dataplex Kft. is, amely adatkommunikációs központot üzemeltet. SGy

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek