Kit érdekel az "elavult" LCD - Itt a lézertévé 1,5 millióért!
A cég a technológiával kapcsolatban mindeddig elég szűkszavúnak bizonyult annak ellenére, hogy magát a tévét már januárban bemutatta. A készülék mindenesetre a Mitsubishi állítása szerint kétszer olyan jó színvisszaadásra képes, mint az LCD HDTV-k, miközben 135 wattot, azaz az említett televíziók energiaigényének nagyjából a harmadát használja fel. A készülék külön érdekessége, hogy tervezői már a jövőre is gondoltak, így a televízió a háromdimenziós adást is képes lehet visszaadni.
A tesztelők egybehangzó állítása szerint a Mitsubishi LaserVue valóban fantasztikus HD képminőséget nyújt, amit azonban meg is kell fizetni: a 65 colos képátmérőjű modell hétezer dollárba, azaz nagyjából 1 millió 450 ezer forintba kerül a tengerentúlon.
A Mitsubishi egyelőre nem erősítette meg, de sajtóértesülések szerint a következő modelljük egy 73 colos televízió lesz, ami ugyanezzel a technikával készül majd.


