Lejtmenetben a gazdaság

A hitelezési válság által okozott recesszió a nemzetgazdasági ágazatok döntő többségét már utolérte. Az ingatlanhitelezés jelentős korlátozása a lakásépítést és ezzel az építőipart, az áruhitelek szigorítása pedig a tartós fogyasztási cikkek iránti keresletet, de legfőképp az autóipart és a háztartási elektromos cikkek piacát érinti hátrányosan.

A magyarországi háztartások áram- és földgázigényét a beépített háztartási készülékek teljesítménye és az időjárás szabályozza. A áram és a földgáz árának ezért nincs is jelentős hatása a fogyasztott mennyiségre, bár a növekvő árak egyre nehezebben tűrhető terhet jelentenek a lakosságnak. A magyar ipar sem olyan jelentős és energiaintenzív, mint volt korábban, ezért a termelés visszafogása sem jelenthet számottevő változást a hazai összes fogyasztáshoz viszonyítva. Mivel a kőolaj hordónkénti világpiaci ára közel 100 dollárnyit esett az elmúlt fél év során, az olcsóbbá vált üzemanyagok miatt talán többen egy kicsit bátrabban autóznak, jelentős mennyiségi változás azonban itt sem várható.

A kőolaj világpiaci árának csökkenése viszont nagyot ütött az olaj- és földgázkészletekben gazdag orosz gazdaságon. Ez meg is teremtheti az alapját azoknak a korábbi spekulációknak, miszerint a földgáz ára könnyedén elszakadhat a kőolajétól. Természetesen a drágább irányba. Ennek a magyarázata is egyszerű: az Európai Unió villamosenergia-termelése a megújulóenergia-termelési módok szorgalmazása mellett egyre növekvő mértékben földgázra támaszkodik majd. E tendenciát a globális klímaváltozás negatív hatásaitól való félelmek, a nukleáris energia alkalmazásával kapcsolatos aggodalmak, valamint a megújuló erőforrások korlátozott megléte generálja. Így – kizárásos alapon – csak a földgáz marad és a monopolhelyzetben lévő szállító. Ez az erőtér viszont a definíció szerint magában hordozza a tartósan magas energiaárakat. Ha ezt az európai piac nem tolerálja, a földgázszállító vezetékek iránya könnyen az energiahiányos India és Kína felé fordulhat. A Krk szigeti LNG-terminál sem hoz majd megváltást, hiszen szakmai körökben ismeretes, hogy a meglévő készleteket és tartályhajó-kapacitásokat több évre előre értékesítették. Tartok attól is, hogy a jelenleg politikai és szociális okokból mesterségesen a piaci ár alatt tartott gázár a Makói-árokban megbújó gázkészleteket sem csalogatja elő a téli álomból.

A középtávon növekvő európai – és így a magyar – gázigények talán életre keltik a szunynyadó áramlatokat is, legyen szó akár a Déli Áramlat, akár a Nabucco nemzetközi tranzitvezetékekről. Mert ha valamikor, akkor most kellene őket megépíteni, amikor az acél világpiaci ára is rég nem látott mélységekbe zuhant. Úgy tartanám logikusnak a villamosenergia- és a földgáztörvényben szereplő legkisebb költségek elvének alkalmazását, hogy azok ne csak a beszállítók kifárasztását szolgálják, hanem arra is ösztönözzenek, hogy akkor legyenek beruházások, amikor az alapanyagok és a változó költségek a legolcsóbbak. A baj most csak az, hogy a bankok a jelenlegi helyzetben jobban odafigyelnek, mikor és mire nyújtanak hitelt – már amennyiben van nekik, és nem állnak éppen sorban állami mentőövért.

Az energiához kapcsolódó infrastruktúra-beruházások rendkívül forrásigényesek, éppen ezért nem is igen lehet ezeket idegen (főleg banki) források nélkül finanszírozni. E források viszont rendkívül kockázatérzékennyé váltak, ez nagyobb saját erő, nagyobb kamatláb és szigorúbb biztosítékrendszer formájában jelenik meg. Bár a költségesebbé vált finanszírozás és az olcsóbb alapanyagárak az összes beruházási költséget közel azonos szinten tudnák tartani, félő, hogy a beruházások mögött megjelenő privát tulajdonú garanciarendszer egy európai uniós, liberalizált energiapiacon nem lesz elegendő. Tehát az állam nemcsak a bankok megmentésében kénytelen az úszómester szerepét betölteni és mentőövet dobni, hanem muszáj lesz néhány energetikai nagyberuházás mögé is beállnia és garanciát nyújtania. Ha máshogy nem, akkor a már rég elfelejtett, de az európai uniós szabályozásban azért előrelátóan elrejtett kapacitástender formájában. Ezért érdemes is minden privát erőmű-, gáztároló és gázszállítóvezeték-létesítési kezdeményezést nagy becsben tartani és támogatni.

Mert ne felejtsük el, hogy a villamosságtanban mindkét pólusra szükség van: a pozitívra meg a negatívra is. Ha valamelyik hiányzik, akkor megáll az élet, de legalábbis az elektronok áramlása. A jelenlegi gazdasági lassulásnak nemcsak hátránya, de legalább ugyanannyi előnye is van. Ki kell használni az alacsony üzem- és alapanyagárakat, és végre kell hajtani a szükséges hálózati és erőművi beruházásokat, legyenek azok gáztüzelésűek, nukleárisak vagy szénbázisúak. Szembe kell nézni azzal, hogy az uniós politikai célok által hajtott és a bankok agresszív hitelezési politikája által támogatott megújulóenergia-termelő kapacitáslétesítési projektek most két-három évig lassulnak, hogy aztán a recesszió elmúltával a hálózati fejlesztések hiánya ne legyen akadálya a megújulók széles körű elterjedésének és a rég áhított, hálózatilag is integrált régiós és összeurópai egységes, liberalizált és integrált energiapiac kialakulásának. Remélem, hogy ezt a lehetőséget a brüsszeli energetikusok és ármegállapító hatóságok is észreveszik.

Természetesen a pénzintézetek hitelnyújtási hajlandósága jelentősen változik. A kihelyezési kényszer helyett sokkal jobban figyelnek az energetikai projektek megalapozottságára és a kockázatokra. Pénz volt és lesz a jövőben is, legfeljebb azokra a projektekre nem jut, amelyek eleve magas kockázatúak, illetve ahol hiányzik a biztos kereskedelmi háttér. Mind Magyarország, mind Kelet-Közép-Európa jelentős energetikai beruházási hullám elé néz. Ezt a recesszió sem változtatja meg jelentős mértékben.

Mert öröm az ürömben, hogy a gazdasági lassulás sem tart örökké. A motorféket ki kellene kapcsolni, és a pánikkeltés helyett inkább arra kellene koncentrálni, hogy a jövő sikere érdekében mit lehet kihozni a jelenlegi helyzetből.