BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most könnyebben lehet "megúszni" a tagi kölcsön trükköket

Újabb lehetőséget kínál a kormány a vállalkozásoknak a fiktív tagi hitelek felszámolására. A november végén megszavazott jövő évi adó- és járulékcsomag egyik átmeneti rendelkezése szerint a 2008-ban elengedett tagi kölcsön után kisebb adót kell fizetni, mint általában, és az adózók mentesülnek az ajándékozási illeték alól is.

A tagi kölcsönök sok vállalkozásnak okoznak régóta komoly dilemmát. Sokszor ugyanis a cégvezetők úgy igyekeznek minimalizálni a fizetendő adó mértékét, hogy nem bocsátanak ki számlákat, vagyis papíron leszorítják a bevételek mértékét. Ha azonban emellett a vállalkozás jelentős költséget tud kimutatni, akkor valamiből fedezni kell a papíron legalábbis mindenképpen létező veszteséget.

Erre tökéletes eszköz a tagi kölcsön, vagyis amikor a cég egyik magánszemély tulajdonosa vagy részvényese a saját tőkéjéből finanszírozza a vállalkozás kasszájában mutatkozó mínuszokat. E hitelek mértéke sokszor több millió vagy százmillió forint is lehet.

Mindez nem kerülte el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) figyelmét sem. A revizorok az utóbbi években számos vizsgálatot indítottak a mértéken felüli tagi hitelek alapján.

A tagi kölcsönnek ugyanis mind a cégek könyvelésében, mind az adóbevallásokban nyoma van, így az APEH könnyen kezdeményezhet vagyonosodási vizsgálatot az elvileg jelentős kölcsönöket nyújtani képes magánszemélyeknél.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.