Cégvilág

Nem lehet hiány a védőoltásból

Nem fogyhat ki a pneumococcus elleni vakcina, mert az EKI készleteit az igények alapján feltölti a gyártó cég. A kormány térítésmentesen biztosítja a két évnél kisebb gyermekek védelmét, a beszerzett mennyiséghez további 260 ezer adagot adományozott.

Folyamatos a pneumococcus elleni vakcina ellátás, holnap újabb 58 ezer adagot szállít a tendergyőztes cég az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek (EKI) – mondta a VGO-nak Kárpáti Zsuzsanna főigazgató. S mivel az intézet az oltóanyagot az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) által meghatározott arányban juttatja el az ÁNTSZ kistérségeinek, reméli, hogy az eljut valamennyi gyermekorvoshoz – tette hozzá. A Közös kincsünk a gyermek kormányprogram részeként döntött úgy a kabinet, hogy lehetővé teszi a két évnél kisebb gyermekek térítésmentes pneumococcus elleni védőoltását. Így a nyár végén az EKI által kiírt tenderen 163 ezer adag, hétkomponensű oltóanyagot vásárolt az EKI, adagonként 12 500 forintért, amit ki is szállított a kistérségekbe. A második tenderkiírás eredményeként újabb 220 ezer vakcina beszerzésére került sor, adagonként 11 ezer forintos áron, ami a főigazgató asszony szerint igen előnyös beszerzés volt. Miután a lakosság körében nagy volt az érdeklődés az oltás iránt, a vállalat úgy döntött, hogy ebben az évben 100 ezer adag vakcinát adományoz az EKI-nek, amiből 42 ezret már le is szállított – tudtuk meg Lucza Mónikától, a vakcinagyártó Wyeth Kft. kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójától.

Elmondta azt is, hogy a következő két évben további 80-80 ezer térítésmentes védőoltást adományoznak, így elegendő vakcina áll rendelkezésre a 2 év alatti kisgyermekek oltására. Az EKI főigazgatója kérdésünkre elmondta: jogszabályi kötelezettségük az állami egészségügyi készletek tárolása, amelyek között a gyógyszerek, kötszerek mellett például egy esetleges járvány kitörésére megfelelő mennyiségű és folyamatosan frissített védőoltás készletek is vannak. A korszerű tároló kapacitásuk miatt döntött úgy a kormány és a szaktárca, hogy a pneumococcus elleni védőoltásokat is az EKI szerezze be és tartalékolja – tette hozzá Kárpáti Zsuzsanna. A WHO 2007-ben állásfoglalásban hívta fel az országok figyelmét arra, hogy kezeljék prioritásként a pneumococcus elleni védőoltás felvételét a nemzeti védőoltási programokba. A pneumococcus-védőoltás már a világ 29 országában, az 17 tagállamában kötelező, és további hat ország jelentette be, hogy fel kívánja venni a nemzeti oltási programba. A betegség előfordulása jelentős mértékben csökkent azokban az országokban, ahol a pneumococcus elleni védőoltás a nemzeti oltási program része.

Kárpáti Zsuzsanna EKI pneumococcus
Kapcsolódó cikkek