Jó hírrel indult a szezon
Eredmény. A JPMorgan Chase beszámolójával kezdődött tegnap az Egyesült Államokban a pénzügyi szektor gyorsjelentési szezonja. A mérlegfőösszege alapján a második legnagyobb amerikai hitelintézet profitja kevesebb mint negyede lett az egy évvel korábbinak az utolsó negyedévben, ám még így is kellemes meglepetést okozott az elemzőknek. A Bloomberg által megkérdezett szakemberek arra számítottak ugyanis, hogy a cég éppen csak plusz nullával zárja a negyedik negyedévet, ehhez képest viszont 702 millió dolláros nyereséget ért el. Igaz, egy esztendővel korábban még csaknem 3 milliárdos profitot produkált.
A mérleget egy 2,9 milliárd dolláros leírás csúfította el, javított viszont rajta egy 1,3 milliárdos tétel, amely a tavaly ősszel csődbe ment Washington Mutual felvásárlásából, valamint úgynevezett „kockázatmenedzselési” eredményekből származott. A JPMorgan elismerte: ezek nélkül bizony veszteséges lett volna a szezon. Különösen a már régóta gyengélkedő befektetési banki részleg szerepelt rosszul: 2,36 milliárd dolláros veszteséget halmozott föl. Szintén veszteséges lett a tavaly még jól menő hitelkártya-divízió, miután a behajthatatlan kölcsönök állománya több mint 40 százalékkal, 5,56 százalékra emelkedett. A lakossági üzletág még nyereséges maradt, a romló hitelállomány miatt megnövekedett céltartalékképzés hatására azonban az eredmény ebben a részlegben is visszaesett. A jövő sem fest rózsásan. „Ha a gazdasági környezet tovább romlik – ennek nagy az esélye –, újabb negatív hatásokra számíthatunk a piacoktól függő üzletágakban. Tovább nőhet a hiteleken elszenvedett veszteség, és a céltartalékainkat is meg kell emelnünk” – közölte a jelentésben Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója.
A vártnál jobb eredményt ennek ellenére a befektetők díjazták: a JPMorgan árfolyama tegnap már a nyitás utáni első percekben 3 százalék körüli pluszba került. „Nagyon jó kezdet ez a bankszektor számára. Az emberek ki vannak éhezve azokra a hírekre, amelyek azt sugallják, nem szakad be alattuk a padló, és a JPMorgan ilyennel rukkolt elő” – kommentálta a Bloombergnek a bank eredményét Robert Hegarty, a TowerGroup vezérigazgatója. A hitelintézet versenytársai a következő napokban hozzák nyilvánosságra gyorsjelentésüket. A ma jelentő Citigrouptól több mint 4,5 milliárdos veszteséget várnak az elemzők a negyedik negyedévre, az egész éves deficit pedig megközelítheti a 17 milliárd dollárt. Nyereséges marad viszont valószínűleg a mérlegfőösszege alapján vezető amerikai hitelintézet, a Bank of Amerika, amely a jövő kedden publikálja gyorsjelentését. A társaság a szakértők szerint az utolsó három hónapra vonatkozóan bő egymilliárd dolláros profitról számolhat be, az egész éves mérlegben pedig 6 milliárd fölötti nyereség állhat. VG


