Cégvilág

Kisebbségi befektetőt keres Zsolnay

Kisebbségi befektetőt keres a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-hez a tulajdonos Pécs Holding Zrt. a gyár korszerűsítése és az Európa Kulturális Fővárosa programmal összefüggő költöztetési költségeinek fedezése érdekében - közölte Tóth Bertalan, Pécs alpolgármestere.

Tóth Bertalan beszámolt arról, hogy a városi vagyonkezelő Pécs Holding vezetése kedden dönt a nyílt pályázat kiírásáról, amely várhatóan szerdán jelenik meg az országos sajtóorgánumokban. A jelentkezésre, a megjelenéstől számítva 15 nap áll rendelkezésre.

A szocialista politikus azt mondta: a befektetők számára többféle lehetőség is szóba jöhet a Zsolnay esetében, így a tőkeemeléses részvényszerzés, illetve a kisebbségi részvénycsomag megvétele is. Feltétel viszont megfelelni azon kötelezettségeknek, amelyeket a kormány határozott meg a nagy múltú gyár önkormányzati tulajdonba adásakor, azaz a tradicionális termelés fenntartása 10 évig és 800 millió forintos árbevétel elérése.

Az alpolgármester magyarázata szerint befektetőre azért van szükség, mert a manufaktúra költséghatékony termeléséhez immár halaszthatatlan a technológiai fejlesztés. Ezentúl a területén alakítják ki a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program egyik kulcsberuházását, a Zsolnay Kulturális Negyedet, ami miatt a céget gyártelepének keleti részébe költöztetik. A két folyamat 1,5 milliárd forintba kerül, de csak a pénz fele áll rendelkezésre.

Tóth Bertalan megjegyezte: a jelenleg 1,6 milliárd forint névértékű, 1 milliárd forint piaci értékű társaság az elmúlt időszakban folyamatosan veszteséges volt, és raktári készleteit sem sikerült értékesítenie.

A vállalat 2007-ben 140 millió forint üzemi veszteséggel zárt. A hiány, a 2007-es és az azt megelőző két évet figyelembe véve, 450 millió forint volt, ennek pótlására hiteleket kellett felvenni.

A veszteségek okaként a porcelánpiacra jellemző visszaesést, a folyamatosan emelkedő energiaköltségeket, a pécsi gyár túldimenzionált infrastruktúráját hozák fel a vállalati vezetők, amelyek miatt a termékeit az eladási árhoz viszonyítva aránytalanul nagy ráfordítással tudja csak előállítani.

Péterné Marosy Katalin, a Zsolnay tavaly május elsejével kinevezett vezérigazgatója éppen ezért a legfontosabb feladatának a költséghatékony működtetést, a cég veszteségeinek felszámolását, továbbá a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programra való sikeres felkészülést nevezte.

Azt mondta: a társaságnak olyan stratégiára van szüksége, amelynek révén megőrizhető a nagy múltú gyár márkája, értékei, ugyanakkor bekapcsolódna a nagyobb volumenű ipari termelésbe is, biztosítva hosszú távú jövőjét. Ehhez elengedhetetlen a külföldi piacokon való jelenlét, az erősítése akár a pirogránit, akár más termékek gyártásával, értékesítésével.

Zsolnay Pécs 2010 porcelánmanufaktúra
Kapcsolódó cikkek