BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar sikerek a WorldStar világversenyen

A Csomagolási Világszövetség (WPO) 2008. évi WorldStar csomagolási világversenyére 32 országból 224 nevezés érkezett. Öt magyar vállalat 13 pályázatot nyújtott be, ez az elmúlt évekhez képest rekordnak számít. A zsűri – amelynek a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkára, Kertész Béla is tagja volt – 134 jelentkezőnek ítélte oda a WorldStar díjat. A magyar cégeknek sikerült megismételniük a tavalyi kiváló eredményt, négy vállalat hét terméke részesült elismerésben. Kiemelkedő az STI Petőfi Nyomda Kft. sikere, a társaság az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is négy díjat kapott. A Csomagolási Világszövetség az ünnepélyes eredményhirdetést május 11–15. között, Mexikóvárosban tartja.

A nemzetközi megmérettetésen ezúttal is azok a termékek vehettek részt, amelyek a tavalyi nemzeti csomagolási versenyen, a Hungaropackon díjat kaptak. Megfigyelhető, hogy a vevők megnyerése érdekében a gyártók a csomagolásnak egyre nagyobb szerepet szánnak. A fogyasztói csomagolások esetében ezt részben formai eszközökkel, a grafikai és nyomdai kivitelezési színvonal emelésével, a márkakép hangsúlyozásával kívánják elérni. Emellett a vevők kényelmét szolgáló műszaki megoldások – például a minőségmegőrzési idő növelését szolgáló csomagolás, a kényelmes kezelés, nyitás, visszazárhatóság – széles körű alkalmazása is nagy hangsúlyt kap. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.