BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sarkozy megmenti az autóipart

Franciaország „jó sok pénzt” fog az autóipar támogatására fordítani – jelentette ki Nicolas Sarkozy elnök azt követően, hogy meglátogatott egy Peugeot Citroën-gyárat. Mindez azért különösen érdekes, mert péntekre Brüsszelbe hívta 27 uniós tagország ipari ügyekben illetékes minisztereit az Európai Bizottság az autóipart sújtó nemzetközi válság miatt. A találkozó célja, hogy megvizsgálják az ágazat helyzetét, valamint megvitassák a már bevezetett vagy tervezett nemzeti intézkedéseket és az uniós koordináció lehetőségeit. Az EU már korábban jelezte, hogy a nyár végén kezdődött nemzetközi pénzügyi válság hatásai átgyűrűztek az ipar és a szolgáltatások szekto-raiba is.

A brüsszeli bizottság nagyszabású gazdaságélénkítési programot dolgozott ki, amelynek leglényegesebb elemeit decemberben a tagországok vezetői is elfogadták. A Peugeot Citroën és a Renault vezetői pedig január 20-án tárgyalnak a francia kormánnyal a pénzügyi támogatás kérdéséről. A fentiek – különösen a mai brüsszeli rendkívüli találkozó – kiváltó oka az európai autóeladások tavalyi, de különösen az utolsó negyedéves riasztó mélyrepülése.

Nyugat-Európában a forgalom 8,5 százalékkal, 13,558 millió darabra zuhant, vagyis több mint 1,2 millióval kevesebb új kocsi kapott rendszámot, mint 2007-ben. Ez a legnagyobb esés 1993 óta.

Az európai adatokkal összevetve nem is látszik katasztrofális eredménynek, hogy tavaly 10,4 százalékkal kevesebb, öszszesen 158 628 személygépkocsi kelt el Magyarországon. Nagy-Britanniában például 11,3 százalékos volt a piacszűkülés, Olaszországban 13,4, Norvégiában 14,4, Svédországban 17,2 és Spanyolországban 28,1 százalékkal vettek kevesebb autót.

A kereslet dinamikája ugyanakkor nem ad okot optimizmusra Nyugat-Európában. Az elmúlt hónapban 18,5 százalékos volt a forgalomesés, novemberben pedig 26,0 százalékot regisztrált az Európai Autógyártók Szövetsége. A decemberi kisebb mértékű eladáscsökkenést annak tulajdonítja a szövetség, hogy novemberben kettővel kevesebb volt a munkanapok száma. Az EU- és EFTA-országok együttes piacszűkülése pedig 7,8 százalékos volt: a 30 országban 14,7 millió autó talált gazdára.

Az új uniós tagok ugyanakkor nem panaszkodhatnak, hiszen a tíz országban (Málta és Ciprus nélkül) 1,162 millió személykocsi került forgalomba, csupán 0,7 százalékkal kevesebb, mint 2007-ben.

Ami a márkákat illeti, legnagyobb arányban, 29,1 százalékkal az Alfa Romeo eladásai csökkentek, 102 223 darabra, de meglepő módon a 29 339 luxuskocsit eladott Lexus esése is 25,7 százalékos volt. A Saab is rosszul járt, hiszen a 65 ezer darabos értékesítési szint 22,7 százalékkal maradt el a tavalyelőttitől. Ami az esztergomi Magyar Suzuki szempontjából különösen kedvezőtlen: a márka 12,4 százalékkal kevesebb, összesen 250 888 új kocsit adott át vevőinek a 30 európai országban.

Voltak persze pozitív eredmények is. A Dacia például 6,2 százalékkal, 184 100-ra, a Nissan 8,8 százalékkal, 338 ezerre, a Mazda pedig 2,1 százalékkal, 245 ezerre bővítette eladásait. A prémium márkák közül csak kettő tudott előrelépni.

Az Audi 0,2 százalékot ért el 663 000 kocsi átadásával, a Jaguar forgalombővülése azonban meghaladta a 12 százalékot. Igaz, ez utóbbi modelljeiből csak 37 500 talált gazdára földrészünkön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.