Cégvilág

Széles 3,5 milliárdért venne miniszteri széket?

Megint új koncepcióval próbálkozik a Széles Gábor érdekeltségébe tartozó Magyar Hírlap, miközben naponta termeli a milliós veszteséget – írja a Figyelő.

Magyarország legdrágábban megvásárolt miniszteri székét foglalhatja majd el Széles Gábor, ha jelentkezését elfogadják, és valóban ilyen megbízatást kap egy következő Orbán-kormányban. A privatizáció során meggazdagodott nagyvállalkozó ugyanis – saját bevallása szerint – már legalább 3,5 milliárd forintot költött a Magyar Hírlapra (MH) és két kábeltévéjére (az Echóra és a Vitálra), amelyek 2005 óta egyetlen forint nyereséget sem termeltek.

Széles 2008 elején még úgy nyilatkozott a Heti Válasznak, hogy „nem azért vásároltam be magam a médiába, mert politikai ambícióim lennének”, ám tavaly év végén, az általa birtokolt Echo TV-nek adott, háromnegyedórás „évzáró” interjújában – amely azután a Magyar Hírlapban (MH) is megjelent –, kijelentette, hogy kész miniszterséget vállalni egy következő Orbán-kabinetben.

Két éve, 2007 áprilisában először Fejér Megyében majd Somogyban és Csongrádban indított napilapot Széles Gábor azzal a szándékkal, hogy kiépítsen egy jobboldali, országos megyei laphálózatot. A kezdeményezést szakmai körökben már az indulásakor is irreálisnak tartották, a megyei napilapok ugyanis betonbiztos pozíciókkal rendelkeznek saját régiójukban. Széles még arra is vállalkozott, hogy ezekben a megyékben saját terjesztőhálózatot alakítson ki.

A Figyelő információi szerint a lapok havonta mintegy 20 millió forintot emésztettek fel anélkül, hogy kellő számú olvasót tudtak volna megszólítani. A legtovább a Fejér Megyei Napilapot tartotta meg Széles, ám egy idő után hetilappá ritkította, majd a kiadvány tavaly márciusban e formájában is megszűnt. A veszteségek nem veszik el Széles kedvét a beruházásoktól, ugyanis a HVG információi szerint a tulajdonos újabb 700 millió forint tőkeemelést hajt végre a napilapnál, mi több a szintén veszteséges Krónika megvételén gondolkodik.

Magyar Hirlap Széles Gábor Echo TV Krónika
Kapcsolódó cikkek