BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A visszaesést mutató magyarországi PC-piacon ambiciózus terveket dédelget a HP

A válság ellenére az idén is ambiciózus tervekkel indít a Hewlett-Packard (HP) az egyébként visszaesést mutató magyarországi PC-piacon – foglalta össze évértékelőjében Takáts Kristóf, a társaság PC-üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

A márka tavaly mind darabszámban, mind dollárban számított bevétele alapján közel harmadával javított a mutatóin, az év folyamán mintegy 110 ezer darab asztali, illetve noteszgépet értékesített, ezzel a teljes itteni PC-piacra vetített részesedése elérte a 17 százalékot.

Kínálatában nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a kétféle termékkategória, szemben a laptopok és az asztali gépek a magyar piacot jellemző 70-30 százalékos megoszlásával. Ennek az az oka, hogy a cég évek óta erős pozíciót vívott ki magának a nagyvállalati és a kormányzati szegmensben, ahol még nem a hordozható gépek iránt nagyobb az igény.

A HP különösen a múlt év utolsó negyedében javított jelentősen a részesedésén, s a noteszgéppiacon hosszú idő után elérte a piacvezető helyet 18 százalékos piaci részesedéssel – idézte a vezérigazgató-helyettes az IDC piackutató napokban nyilvánossá tett legfrissebb felmérését. Ehhez az is hozzájárult, hogy a márka a hordozható eszközök kategóriájában megjelent első, lakossági felhasználóknak szóló termékeivel, amelyekből az utolsó hónapokban jelentős mennyiséget tudott eladni.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.