Cégvilág

Autók szinte ingyen? Mire figyeljünk a céges ajándékozásnál?

A szolgáltatás és az ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságának esetén az ajándékozási szándék az üzleti kapcsolatokban rendszerint nem a természetes személyek egymás közötti hozzátartozói vagy baráti ismeretségen alapuló szívességi adományozását jelenti.

Azt kell vizsgálni, hogy a gazdálkodó szervezet üzleti megfontolásból – akár részben – ingyenes, azaz köztudottan ellenérték nélküli vagyoni juttatásban kívánta-e részesíteni a partnerét – mutatott rá a Szegedi Ítélőtábla a következő ügyben.

A jogvita gépjármű-kereskedő felperesének jelentős vételárhátralékkal és bérleti díjjal tartozott egy kft. Az adósságrendezés céljából a kereskedő megállapodást kötött a kft.-vel, valamint annak többségi tulajdonosával, egy részvénytársasággal. Felbontották a kft.-vel kötött, a gépjárművek vételére és bérletére vonatkozó szerződést. Rögzítették: ha a kft. részben megfizeti a tartozásait, úgy a felperes – könyv szerinti értéken – eladja a járműveket egy másik, a kft.-vel és a részvénytársasággal is gazdasági kapcsolatban álló cégnek. Az ügylet megköttetett.

A kft. részben rendezte az adósságát. A felperes vételi ajánlatot tett a szerződésben megjelölt cégnek, amely így a forgalmi értéknél tízmillió forinttal kevesebbért jutott a járművekhez. Azokat rögtön tovább is adta, a vételárnál kétmillió forinttal többért, s nem másnak, mint a részvénytársaságnak. A felperes ezt nem vette jónéven…

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

jog per cég vagyoni juttatás ajándék bíróság ítélet adósságrendezés adományozás
Kapcsolódó cikkek