BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több pénz, még több lehetőség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Számtalan forráslehetőség közül válogathatnak a vállalkozások Magyarországon. Ezeknél a globális gazdasági válság miatt egyértelműen előnyt élveznek a munkahelymegtartó projektek. A különböző pályázati, hitel- és tőkekonstrukcióknál együttesen 1400 milliárd forint áll rendelkezésre.

Például az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 500 milliárd forint érhető el. Csupán a Gazdaságfejlesztés operatív programban (GOP) nyolc európai uniós támogatású felhívást, és a Közép-Magyarország operatív programban (KMOP) három tükörkiírást hirdettek meg 2009 eddig eltelt időszakában, összesen 86,75 milliárd forint kerettel.

Ezek a korábbiaknál lényegesen kedvezőbb feltételekkel kínálnak vissza nem térítendő támogatást a munkahelyeiket a gazdasági válság közepette is megtartani igyekvő hazai vállalkozásoknak komplex technológiafejlesztésre, vállalati innovációra, beszállítói tevékenység elkezdésére vagy bővítésére, illetve magas foglalkoztatási hatású projektek megvalósítására. A támogatásban részesülő vállalkozásoknak nem kell jelentős árbevétel-növekedési vállalást tenniük, elegendő az árbevétel stabilizálását vállalni, illetve ezt is kiválthatják azzal, ha vállalják, hogy megtartják dolgozói létszámukat. Emellett növekedtek az igénybe vehető támogatások arányai, és a nyertes pályázók szerződéskötés után automatikusan hozzájuthatnak a megítélt támogatás 40 százalékához, előleg formájában.

A mikro-, kis- és közepes vállalkozások tőkehelyzetének javítását szolgálják a Magyar Fejlesztési Bank hitelkonstrukciói, valamint a mikro-, a beruházási, a forgóeszközhitel, együttesen 408,6 milliárd forintos kerettel, ezenkívül az Új Magyarország hitelgarancia és kockázatitőke-alap programjai 63,2 milliárddal, és az Új Magyarország vidékfejlesztési program 400 milliárddal.

További jó hír, hogy megduplázódott, egyről két százalékra nőtt a Széchenyi kártya kamattámogatása. Ez a döntés is része a válság hatásainak mérséklését szolgáló kormányzati intézkedéseknek. A kamattámogatás tízmillió forintig a felhasznált hitelösszegre és a 2009. december 31-ig átadott kártyákra vonatkozik. Tehát az a vállalkozás is megkapja a támogatást a legfeljebb tízmillió forintra, akinek magasabb, akár 25 milliós hitelkerete van. Ennél a konstrukciónál a megduplázott kamattámogatásra a keret plusz kétmilliárd forint.

Újdonság a 26 milliárd forinttal rendelkező japán–magyar kockázatitőke-alap. Az MFB és a japán SBI Holdings közös konstrukciójának 100 millió euró a kerete. Ebből átlagosan öt-hét millió eurós befektetést kívánnak végrehajtani a kis- és középvállalkozói szektorban.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.