BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A baromfiágazat vesztét jelentené az erős forint a Gallicoop szerint

Egyértelműen előnyösen hat a forint gyengülése a baromfiipari értékesítési lehetőségekre – jelentette ki Erdélyi István, a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó (GP) Zrt. elnök-vezérigazgatója a cég tegnapi tájékoztatóján.

 Hozzátette: a belföldi kereslet növekszik, mivel a forint euróval szembeni árfolyamváltozása nehezíti a sokszor rossz minőségű termékek importját. Emellett a társaság tapasztalatai szerint a szomszédos államok fogyasztóinak magyarországi „vásárlói turizmusa” is élénkül. A GP versenyképességi szempontból 280-290 forintos euróárfolyamot tartana ideálisnak.

Tönkretenné a hazai baromfiágazatot, ha a hazai fizetőeszköz ennél ismét jóval erősebb (túlértékelt) lenne – állapította meg az elnök-vezérigazgató.

A kedvező piaci események nyomán a gazdasági válság eddig nem érintette tragikusan a vállalatot – fogalmazott Erdélyi István. Bár a cég óvatosságból a tavalyi 34 000 tonnánál háromezer tonnával kevesebb pulyka feldolgozását ütemezte be, összességében a múlt évihez hasonló, 24-25 milliárd forintos árbevételre számít 2009-ben is.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.