Július 1-jétől köbméterenként 15–18 forint, október 1-jétől pedig 2–3 forint lesz az a plusztétel a magyarországi gázárakban, amelyet azért kell a fogyasztóknak kifizetniük, hogy 2010 végéig megtérüljön az E.On Földgáz Trade Zrt.-nek az árképzés okozta vesztesége. Ennek ellenére a közüzemi – július 1-jétől egyetemes piaci – fogyasztói kör számára nem nő a gáz nettó ára, októbertől pedig még csökken is, az energiahordozó beszerzési ára ugyanis júliustól jelentősen esik, októbertől pedig előreláthatólag szinten marad.
Kérdés, a kormány megtalálja-e a szabályozásban azt a módot, amellyel beillesztheti a július 1-jétől már teljesen liberalizált gázpiacon az árba az új díjelemet. Felsmann Balázs, a Force Motrice Zrt. tanácsadó cég partnere (volt energetikai és közlekedési államtitkár) szerint a gáztörvény ad bizonyos felhatalmazásokat a kormánynak, amely – ha az új árelem beépíthetősége jogi határesetnek mutatkozna – egy új rendelettel, netán a gáztörvény módosításával is rendezheti a helyzetet.
Vitára adhat okot, hogy miközben az E.On veszteségéhez vezető árképzés csak a teljes fogyasztói kör 70 százalékának, azaz a közüzemben lévőknek kedvezett, a fenti 60 milliárd forintot az összes gázfogyasztó együtt adja össze. Az új díjelemet ugyanis a rendszerhasználathoz kötik majd, amely minden gázfogyasztót terhel. A versenypiaci árakba ily módon történő beavatkozáshoz talán szerencsés lett volna brüsszeli pecsétet is kérni. Ennél fontosabb – mutat rá Felsmann Balázs –, hogy ha ez „a piacnyitás átváltási költsége”, akkor helyes volt meglépni. Más szakértők szerint e díjtétel kívül esik az unió érdeklődési körén, mert egyrészt annak figyelme inkább a határokon keresztüli kereskedelemre összpontosul, másrészt, mert az E.On és a kormány közötti egyszeri, másfél évre szóló megállapodásról van szó, s nem a hasonló szerepű, a közelmúltban alkalmazott és 2008 őszén megszüntetett importkorrekciós (IK) tényező visszaállításáról.
Nem feltétlenül igazságtalan, hogy az új gázdíjelem júliustól az összes fogyasztót terheli. „Több évvel ezelőtt ugyanis – az IK-tényező bevezetésekor – még a nagyfogyasztók is a közüzemben voltak, tehát ők is kifizették a gáz árának ezen összetevőjét. Azzal azonban, hogy kiléptek a versenypiacra, megszabadultak e kötelezettségüktől, s hátrahagyták a közüzemben maradókra. Emiatt az utóbbi körre nagyobb IK-összeg kifizetése hárult” – emlékeztetett Kutas István, az E.On Földgáz kommunikációs vezetője. Természetesen nem fizettek IK-tényezőt azok a fogyasztók sem, amelyek a tényező tavaly őszi megszüntetése előtt léptek ki a szabadpiacra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.