Cégvilág

Ázsiában vannak a világ legjobb repülőterei

A Szöul-Incheon repülőtér bizonyult a világ legjobb légikikötőjének a Skytrax 2009-es ranglistája alapján, de a dobogó másik két fokára is ázsiai jelölt került. Regionális szinten Prága után a budapesti Ferihegy repülőtér bizonyult a legjobb légforgalmi csomópontnak.

Nem képesek dobogós hely elérésére az utóbbi időben az európai és amerikai repülőterek a szolgáltatások színvonala alapján összeállított globális ranglistában. Miközben az idei első három helyezett koreai, kínai és szingapúri, a tavalyi dobogó csak annyiban tért el a 2009-estől, hogy az első két helyezett időközben helyet cserélt.

Az első tíz helyen is ázsiai fölény tapasztalható, míg Európából csupán három légikikötő került bele az élmezőnybe, az Egyesült Államokból egy sem, a tizedik helyet pedig a messzi Új-Zéland aucklandi repülőtere szerezte meg.

A lista összeállításához több mint 8,6 millió kérdőívet értékeltek ki a brit Skytrax tanácsadó cég szakemberei, amelyekhez a válaszokat 97 országból származó utasok szolgáltatták. A Skytrax immár tizedik alkalommal állítják össze az év legjobb repülőtereinek rangsorát, de az utasok elégedettségének felmérésével húsz éve foglalkozik a cég. A hosszú tapasztalatnak, illetve a rengeteg faktor pontos figyelembe vételének köszönhetően a Skytrax ranglistája immár mértékadónak számít szakmai körökben.



A felmérésben 190 repülőteret értékeltek, 39 különböző minőségi tényező alapján. A vizsgált szempontok közé a repülőtér megközelíthetőségétől a várótermek tisztaságán és az információs kijelzők érthetőségén át egészen a bankautomaták számáig és a bárok árszínvonaláig sok minden tartozik.

A Skytrax felmérésében egyébként a regionális összehasonlítás mellett az egyes vizsgált szempontok alapján is rangsort állítottak fel. Ezekből kiderül, hogy Helsinki volt az egyetlen nem ázsiai repülőtér, amely valamelyik kategóriában, történetesen a poggyászkezelésben listavezető tudott lenni. A többi tényező tekintetében ugyanakkor egyértelmű az ázsiai fölény, és csak egy-két helyen fordul elő Zürich, München vagy Amszterdam neve harmadik helyezettként.

Top 10
(a világ tíz legjobb repülőtere a 2009-es rangsor alapján)
1. Szöul-Incheon (Dél-Korea)
2. Hongkong (Kína)
3. Szingapúr
4. Zürich (Svájc)
5. München (Németország)
6. Kanszai (Japán)
7. Kuala Lumpur (Malajzia)
8. Amszterdam (Hollandia)
9. Nagoja (Japán)
10. Auckland (Új-Zéland)
Forrás: Skytrax

Regionális helyezések
(az egyes régiók legjobb repülőterei a2009-es rangsor alapján)

Ázsia
1. Szöul-Incheon (Dél-Korea)
2. Hongkong (Kína)
3. Szingapúr

Afrika
1. Fokváros (Dél-Afrika)
2. Durban (Dél-Afrika)
3. Johannesburg (Dél-Afrika)

Dél-Európa
1. Madrid (Spanyolország)
2. Isztambul (Törökország)
3. Athén (Görögország)

Közel-Kelet
1. Tel-Aviv (Izrael)
2. Bahrein
3. Dubai (Egyesült Arab Emírségek)

Kelet-Európa
1. Prága (Csehország)
2. Budapest (Magyarország)
3. Moszkva (Oroszország)

Nyugat-Európa
1. Zürich
2. München
3. Amsterdam

Észak-Amerika
1. Dallas
2. San Francisco
3. Vancouver

lista rangsor Ferihegy repülőtér Skytrax
Kapcsolódó cikkek