BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Menedzserek a stresszről

Presszió. Stresszkutatást indított a Körvonal Alapítvány és a Gordio csoport, hogy felmérje a hazai vállalatok középvezetőinek mentális állapotát és munkahelyi közérzetét – a válság közepette.
A gazdasági helyzet reflektorfénybe állít olyan fontos, ám eddig háttérbe szorított témákat, mint például a vezetői stressz, s ezen a téren az elmúlt hónapok tanácsadói tapasztalata meglepően elkeserítő – fogalmazott lapunknak Németh László, a Gordio csoport ügyvezetője. „Többször találkoztunk ilyen nézettel: »Mindig is stressz alatt kellett boldogulnunk, most sincs ez másképp!« Csakhogy azok a vezetők, akik egy kézlegyintéssel elintézik az egészet, belekényszerítik magukat és a környezetüket, hogy egyre kisebb személyes felelősséget érezzenek a dolgok alakulásáért. Lehet, hogy magát a stresszel teli időszakot átvészelik, de vajon képesek lesznek-e magasabb sebességre kapcsolni, amikor arra lesz szükség?” – emelte ki a szakember.
A felmérésben történő részvétel ingyenes, a jelentkező vállalatnál három-négy középvezetővel készül mélyinterjú, míg a kérdőíves vizsgálat minden középvezetőre kiterjed. A HR-vezetőt is megkérdezik, sőt a lényeges munkahelyi dokumentációba is betekintést kérnek a kutatók, így a beteghiányzásokat, a teljesítményváltozásokat is átnézik. A kutatásról országos tanulmány készül, amely a részt vevő cégek számára ingyenes. Az eredményeket a Körvonal Alapítvány és a Gordio csoport az Európai Unió éves munka- és egészségpszichológiai konferenciáján prezentálja. A kutatás célcsoportját azért a középvezetők képezik, mert ők az egész cég teljesítményére jelentős hatással vannak. További információ: http://www.korvonalalapitvany.hu címen KI

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.