Francia munkahelyvédelem: robbantással fenyegetnek az elbocsátandók
Az elbocsátással szembenézni kényszerülő 366 dolgozó fejenként legalább 30 ezer eurót szeretne kapni. A követelésüknek a 2 millió euró értékű készletállomány és egy ugyancsak 2 millió euró értékű – a Renault tulajdonában lévő – gépsor lefoglalásával is nyomatékot tudnak adni.
A Chatellerault helységben lévő üzemek két éven belül most kényszerülnek másodszor szembenézni a végelszámolás és a felszámolás veszélyével. A most elkerülhetetlennek látszó bezárás láttán a dolgozók nagy tömegben halmoztak fel benzines kannákat az épületekben, és ezek felgyújtásával fenyegetnek arra az estre, ha a munkaadóik – mint állítják – ki akarják semmizni őket.
A megmozdulás kezdete óta felröppentek olyan kételyek, hogy az üzemanyag-tartályok talán éppen üresek, és az egész csupán üres fenyegetés. A kormány ennek ellenére sem veszi félvállról a tiltakozást, ezért jelentős tűzoltó készültséget vonultatott fel.
A radikális CGT szakszervezet helyi megbízottja közölte, hogy a dolgozók képesek felrobbantani az üzemeket, a dolgozók pedig megerősítették a követelésüket, és kijelentették, hogy kérik a részűket, miután a kormány jelentős pénzügyi támogatásban részesítette a két nagy autógyárat. Míg a munkavállalók azzal vádolják a Renault és a Peugeot vezetését, hogy egzisztenciálisan tönkre tette őket, az autógyárak szóvivője megerősítette, hogy a korábbi mentőakciók után nem látnak lehetőséget újabb pénzügyi áldozat meghozatalára.
A feszültség enyhítésére Christian Estrosi ipari miniszter tárgyalásra hívta a dolgozók képviselőit, előzetesen azonban feltételül szabta a fenyegetés visszavonását.
Mint a Financial Times emlékeztet, az év elején – szintén a fenyegető gyárbezárások és elbocsátások miatt – több franciaországi üzemben egyszerűen foglyul ejtették az elérhető legmagasabb beosztású vezetőket, akik a – gyakorta külföldi – tulajdonosoktól kapott felszámolási utasításokat hajtottak végre.
Bár ezen esetek többségében erőszakot nem alkalmaztak a tiltakozók – a mozgásukban korlátozott igazgatók többnyire megúszták azzal, hogy néhány napig az irodájukban aludtak – a fellépéssel gyakorta sikerült javítani az elbocsátási feltételeket. A kormány most arra számít, hogy idén ősszel elszabadulhatnak az indulatok, ha – amint várható – meglódul a csődök és felszámolások száma.


