Cégvilág

Elbocsátja alkalmazottjai egynegyedét a legendás autógyár

Huszonöt százalékos létszámleépítést jelentett be a Tatra cseh teherautógyár a megrendelések visszaesésére hivatkozva. A cégnél még októberben elbocsátanak 530 embert, novemberben áttérnek a négynapos munkahétre, és az év végére 2200-re csökkentik az alkalmazotti létszámot.

A leépítés valamennyi részleget érinti, aki pedig önként, azonnali hatállyal felmond, öt havi keresetének megfelelő végkielégítéssel távozhat, közölte a társaság kedden.

A haszongépjárművek piacán is elhatalmasodó válság miatt tavaly nyár óta több hullámban bő másfél ezer munkahelyet szüntettek meg a cégnél.

A Tatra 2008-ban 572 millió korona (6 milliárd forint) adózás utáni veszteséget szenvedett el, az egy évvel korábbi rekord nagyságú, 859 millió korona nyereség után. A bevétel tavaly 5,9 milliárd korona (615 milliárd forint) volt, az idén várhatóan 40 százalékkal kevesebb lesz.

Változatlanul drámai mértékű a hazai újautó-eladások visszaesése is: szeptemberben mindöszsze 3365 kocsi kapott rendszámot; tavaly a kilencedik hónapban ez a szám még 13 249 volt – derül ki a JATO Dynamics frissen ismertetett adataiból.

Ellenben a VDA autóipari szövetség közlése szerint a németországi autóeladások száma 21 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban.

gazdasági válság tatra autógyár leépítés
Kapcsolódó cikkek