Három évre is eltilthatják az "egri" névtől Vinczét, ha hamisítás történt
Simon József a Népszabadság információja kapcsán nyilatkozott az MTI-nek. A napilap szerint ugyanis az Országos Borminőségi Igazgatóság (OBI) vizsgálata egyaránt talált glicerintöbbletet a Vincze pincészetben, de olyan borokban is, amelyek már kereskedelmi forgalomba kerültek. A többi között, több 2005-ös évjáratú Vincze Borban is, vagyis abból az évjáratból, amikor a szakember elnyerte az Év Borásza címet.
Kocsi Emília, az igazgatóság helyettes vezetője az újságnak elmondta: a műszeres vizsgálat kimutatta, hogy minden esetben szintetikusan előállított glicerinnel próbálták a bort testesebbé tenni.
Mindezt megelőzően, szeptember végén a természetesnél több mint kétszer több glicerint talált az országos hírű egri Vincze borászat által vizsgálatra beküldött mintában a Borminősítési Igazgatóság, a borászatot ezért 30 napra bezáratta - tájékoztatta akkor az MTI-t Kocsi Emília.
A kiküldött ellenőr ugyanakkor nem találta meg a megjelölt tételt a borászatnál. Vincze Béla akkor azt állította, hogy a bor két másik pincészetben található. Ezt követően mintát vettek mindkét pincészetnél, illetve abból a borból is, amelyet Vincze Bélának a beküldött tétellel megegyező ellenmintaként palackban kellett tárolnia. Előbbiekben nem, utóbbiban viszont újra glicerintöbbletet mutattak ki a vizsgálatok.
Simon József az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a mostani hír még inkább lesújtotta, mint a szeptember végi eset.
Ugyanakkor értetlenségének adott hangot, annak kacsán, hogy az OBI először nem a hegyközséget, hanem a sajtót tájékoztatja. Ők ugyanis hivatalos értesítést nem kaptak - erősítette meg.
Simon József tiltakozását fejezte ki, mert szerinte a Népszabadság általánosít, amikor azt írja "a borászok azért nyúlnak tiltott módon a glicerinhez, hogy a bort testesebbé tegyék". Minden tisztességes magyar borász nevében kikérik maguknak az ilyen fajta általánosítást. "Nekünk a természet biztosítja a jó bort és a feladatunk a jó megőrzése" - mondta.
Vincze Béla az MTI-nek a korábbi eset kapcsán azt nyilatkozta: egy barátja kérésére adta a nevét a bormintákhoz, amelyek két másik egri pincészetből származnak. Barátjának a leadott szőlőért tartozott a két pincészet, amit végül nem pénzben, hanem bor formájában fizettek ki számára - tette hozzá.
A borász ugyanakkor elismerte, hogy elővigyázatlan volt az ügyben. Arra a kérdésre akkor nem tudott választ adni, hogy miért nem találta meg a hatóság a glicerinnel kezelt bort a két másik pincészetben.
A borászt a mostani sajtóhíreket követően az MTI nem tudta elérni.


