BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csányi Sándor kihúzhatja magát: élete formájában az OTP – záporoznak az elismerések, a csúcson túl is folytatódhat a rali

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Történelmi csúcsot döntött a héten a legnagyobb magyar bank részvényárfolyama. A Csányi Sándor elnökölte OTP sorra zsebeli be az elsimeréseket Hongkongtól a Forbes-ig, miközben az elemzők is odavannak a bankpapírért, egymásra licitálva az 50 ezer forint feletti célárakkal.

Nyoma sincs a nyári uborkaszezonnak vagy tikkadtságnak a magyar tőzsdén, amely új történelmi csúccsal köszöntötte júliust, miközben az OTP is élete formát mutatja az elmúlt napokban.

Sign,Of,The,Otp,Bank,In,Tirana,,Albania,,Dec,7,
Remek formában van idén az OTP, a csúcsdöntések és az elismerések is záporoznak a magyar nagybankra / Fotó: Werner Lerooy / Shutterstock

A BUX index 143 ezer pont ölött zárta a magunk mögött hagyott hetet, története során első alkalommal járt ezen a magaslaton a Budapesti Értéktőzsde fő részvénykosara. A nyári menetelésben - az utóbbi napokban szintén nagyot ralizó Mol mellett - az OTP-nek oroszlánrésze van, amely a hazai piaccal tandemben szállítja az újabb és újabb rekordokat.

A vezető hazai bankpapír már júniusban is kiemelkedett a blue chipek mezőnyéből, 10,5 százalékos drágulással, miközben a Magyar Telekom szűk egy százalékos emelkedésre volt képes, a Mol és a Richter pedig négy, illetve hat százalékkal fordult le.

A bankpapír remek nyár eleji formáját júliusra is átmentette, árfolyama csütörtök után pénteken is rekordszintre erősödött, így 46 710 forintról várhatja a hétfői folytatást.

OTP részvény
OTP részvény2026.07.03.
Utolsó ár: 46 920 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A Csányi Péter vezette és Csányi Sándor elnökölte pénzintézet részvényei idén ezzel már 34 százalékos ralinál járnak, és jelentős szerepük volt abban, hogy az idei első félévben a hazai tőzsde az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a régióban . Ezzel párhuzamosan a forint is a világ egyik legerősebb feltörekvő piaci devizájává vált, csupán a brazil reál és a kolumbiai pesó ért el jobb eredményt a magyar pénznél.

Hongkongban és a Forbes-nál is elismerik az OTP érdemeit

A tavaszi kormányváltással érkező Európa-barát politikai fordulat, az új kabinet euró bevezetése iránti elkötelezettsége a befektetők körében is javította az ország megítélését, amiből a forint árfolyama mellett a legforgalmasabb és legnagyobb piaci méretű hazai tőzsdei vállalat, az OTP árfolyama is profitálni tudott.

Az OTP iránti befektetői érdeklődésről és bizalomról tanúskodik, hogy a társaság június végén a hongkongi tőzsdén is megjelent kötvényeivel, az európai uniós bankok közül elsőként. A 7 milliárd euró keretösszegű program célja, hogy az OTP csoport tovább erősítse kapcsolatait az ázsiai intézményi befektetőkkel, és még láthatóbb szereplővé váljon a régió tőkepiacain.

Jelzésértékű az is, hogy az OTP csoport  idén első alkalommal bekerült a világ legjelentősebb 400 tőzsdei vállalatának mezőnyébe a Forbes Global 2000 rangsorában, amely árbevétel, profit, eszközállomány és piaci kapitalizáció alapján hasonlítja össze a részvénykibocsátó társaságokat. A legnagyobb magyar hitelező profit alapján a 360., eszközállomány szerint a 313., árbevétel tekintetében a 993., míg piaci érték alapján a 658. helyet érte el, így az összesített listán a 398. helyezést érte el.

Ötvenezer forint fölé várják a bankrészvényt

A befektetési szolgáltatók is egyre optimistábban látják a magyar társaság piaci kilátásait, egymásra licitálva érkeznek a magasabbnál magasabb célárak a részvényre. Legutóbb, június közepén a ciprusi Roemer Capital jelentkezett be minden eddiginél magasabb, 56 ezer forintos árfolyamvárakozással, túllicitálva a szaporodó 50 ezer forintos célárakat, köztük  

  • az Autonomous research 54 445 forintos, 
  • a Goldman Sachs 52 500 forintos,  
  • valamint a Concorde 51 100 forintos céláraira is.

A Bloomberg adatbázisában szereplő konszenzusos elemzői célár 47 447 forint,amit a pénteki kereskedésben lépett át az árfolyam. A magyar nagybank részvényeit elemző 19 befektetési szolgáltató közül 12 vételt, hat tartást javasol, és mindössze egy bróker szerint érdemes a jelenlegi árfolyamszinten eladni a magyar bankpapírt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.