Cégvilág

Hónig: a szakszervezetek vasút által fizetett vezetői ne mondják, hogy sikeres a sztrájk

Ellenzem a sztrájkot, s nagyon nehezményezem, amikor a szakszervezetek vasút által fizetett vezetői azt nyilatkozzák, hogy sikeres a sztrájk, mert káoszt tudtak okozni a vasúti közlekedésben - mondta kedden Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter.

A tárca vezetője azt követően válaszolt újságírók kérdéseire, hogy részt vett a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd közötti vasútvonal korszerűsítésének projektindító ünnepségén.

Kifejtette: a szaktárca szívesen folytat tárgyalásokat olyan alternatív javaslatokról, amelyek a szükséges megtakarításokat eredményezik, de ilyenekkel eddig a szakszervezetek nem rukkoltak elő.

Hozzáfűzte, abban már júliusban egyetértettek, hogy változtatásokra van szükség. A szaktárca ki is dolgozta az erre irányuló tervezetet, ám ezt a szakszervezetek elutasították.

Hónig Péter elmondta, most a terv végrehajtásáról folynak a műszaki egyeztetések, apróbb módosítások még lehetnek, de a terv fő vonalaitól nem térhetnek el, hiszen akkor valakinek fedeznie kellene a többletköltségeket, vagy biztosítania kellene azt a többletforrást, amire most nincs fedezet.

MÁV sztrájk vasút Hónig Péter
Kapcsolódó cikkek