Cégvilág

Nem ellenőrzi dolgozóit? - Óriási veszteséget szenvedhet el!

A 2008-ra becsült 220 milliárd forintnyi leírási veszteség 25 százalékát az alkalmazottak nemtörődömsége, vagy szándékos tevékenysége okozta – áll a Direktinfo Kft. legújabb elemzésében. Főként a nagy értékű árukészlet felett is diszponáló értékesítési munkatársakat felejtik el ellenőrizni a tulajdonosok. Ez a feledékenység becslések szerint tavaly 50 milliárdjukba került.

Az éves leírási veszteség negyedét menthetnék meg a tulajdonosok, ha a cég alkalmazottainak tevékenységét rendszeresen ellenőriznék – állítja Csatlós Csilla, a Direktinfo Kft. ügyvezető igazgatója. A cég szakembereinek számításai szerint több mint 50 milliárd forint érvényesíthetetlen követelés keletkezett tavaly az alkalmazottak figyelmetlensége, vagy éppen a nagyon tudatos, saját haszon szerzésére irányuló tevékenységük következményeként.

Csatlós Csilla becslése szerint 30 milliárd körülire tehető a 2008-ban, a hazai vállalkozásoknál, belső munkatársak által, előre kitervelten okozott éves kár összege. A cég követeléskezelői munkája során szinte naponta találkoznak olyan elképesztő esetekkel, amelyekben az ellenőrzés megdöbbentő lazasága többmilliós, soha meg nem térülő kárt okoz a tulajdonosoknak. Egy most zajló ügyben például 60 milliónyi kinnlevőség jogi érvényesítésének szervezése közben derült ki, hogy a hét, különböző címzettnek kiszállított tétel mögött nincsenek sem szerződések, sem megrendelések, sem szállítólevelek.

Az adósok nagy része elérhetetlen volt, akit megtaláltak, az is megtagadta a fizetést arra hivatkozva, hogy nincs és nem is volt nála a keresett áru. A gyanú nagyon gyorsan két üzletkötőre terelődött, akik legalább három éve, háborítatlanul, összejátszva a vevőkkel, a saját szakállukra is értékesítettek termékeket. Mivel az értékesítők voltak megbízva a kintlévőségek beszedésével is, csak az új követeléskezelési rendszer bevezetésekor derült fény az ügyleteikre. Az ügyben rendőrségi feljelentés készült.

Csatlós Csilla úgy tapasztalja, hogy a vállalkozói mentalitás átalakulása még mindig nem érte el a kívánatos mértéket, a cégvezetők zöme naivan viszonyul az üzleti élet csapdáihoz. Nem néznek utána a partnereiknek, az alkalmazottaiknak, nem ellenőrzik az értékesítési folyamatot, nem ügyelnek az árumozgás átlátható, naprakész adminisztrációjára.

alkalmazott Direktinfo szervezés ellenőrzés követeléskezelés leírási veszteség ellenőriz
Kapcsolódó cikkek