BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Paks felpörög: Egy kisebb erőműnek megfelelő plusz kapacitás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Néhány hét és eléri a paksi atomerőmű a 2000 megawattos teljesítményt. A szükséges beavatkozásokat már három blokkon elvégezték, most a 3. blokkon folyik a turbina átalakítás.

Hamvas István műszaki vezérigazgató-helyettes a TEOL-nak elmondta, alapvető elvárás volt a tulajdonos részéről, hogy nem veszélyeztetheti a teljesítménynövelési program az üzemidő hosszabbításét, és nem csorbulhat a szigorú biztonsági rend.

Emelt teljesítményen sincs más megítélés, minden biztonsági követelménynek maradéktalanul eleget kell tenni. Hogy ezekkel a feltételekkel megvalósul a kapacitásnövelés, az kivételes eredménye a paksi szakemberek munkájának, húzta alá.

Idén már három blokkon emelték a teljesítményt 8 százalékkal, utolsónak a 3. blokk maradt, amelyen augusztus 20-a után kezdődött el a négyévente sorra kerülő nagyjavítás, vele párhuzamosan pedig a turbina átalakítása. A munkák befejeztével ellenőrzött körülmények között terhelik fel a reaktort, amely így eléri az 500 megawattos névleges teljesítményt.

A mostani programmal – amelynek költségvetése a projektterv szerint közel 4,8 milliárd forint – 120 megawatt pluszkapacitás születik, ami egy kisebb erőműével felér. A beruházás azonban az új erőművek építésénél sokkal hamarabb megtérül. A gazdasági számítások szerint már 2010-ben kilowattonként 0,50 forintos fajlagos költségcsökkenés várható, s a beruházás három és fél év alatt behozza a ráfordítást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.