BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kamara ahol tud, segít a kkv-on

A legtöbb cég a túlélésre rendezkedett be, ám sokan kénytelenek voltak lehúzni a rolót

Békés megye egyébként sem túl erős gazdaságát különösen megtépázta a világválság, de a kamara minden rendelkezésére álló eszközzel próbál segíteni a bajba jutott helyi cégeken, persze elsősorban a kis- és középvállalkozásokon – mondta el a Világgazdaságnak Hódsági Tamás.

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az az egyik legfőbb gond, hogy a privatizáció során a – többnyire külföldi – tulajdonosok a kezükre kerülő volt állami cégek egy részének elsorvasztásában voltak érdekeltek, hiszen valójában piacot vásároltak.

Így a korábban viszonylag jól prosperáló élelmiszer-feldolgozó ipar jelentős része a padlóra került – holott ez az ágazat adta a megye GDP-jének több mint felét –, s gyakorlatilag eltűnt a cukor-, a malom- a tejipar, megszűnt több konzerv- és hűtőgyár. Vannak azonban jó példák is, például a Kner, a Henkel, a Linamar, a Tondach, de mások is komoly fejlesztéseket hajtottak végre, viszonylag sok embert vettek fel az elmúlt években, s jelentős helyi cégek is alakultak, mint például a Csaba-Metál – amely egy tsz tejüzemágából nőtt ki – vagy az Integrál.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.