Eredmények a pikkelysömör gyógyításában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A pikkelysömörös betegeknél gyakrabban fordulnak elő anyagcsere-betegségek, úgymint cukorbetegség, a zsíranyagcsere zavarai és elhízás. Ezek növelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét, cáfolva azon korábbi vélekedést, hogy a betegség „csak” a bőrt érinti. Újabb tanulmányok szerint például egy súlyos pikkelysömörben szenvedő 30 éves beteg esetében háromszorosára nő a szívinfarktus kockázata. A szívinfarktus vagy agyvérzés miatti halálozás kb. 2,6-szer gyakoribb azoknál, akik fiatal koruktól kezdve gyakran szorultak kórházi kezelésre pikkelysömör miatt. Ezen túlmenően a súlyos pikkelysömörben szenvedők várható élettartama 3-4 évvel rövidebb, mint a betegség által nem érintetteké.
A pikkelysömör súlyosan rontja az életminőséget. Több tanulmány igazolja, hogy a betegek legalább olyan rossznak ítélik az életminőségüket, mint a náluk élettanilag súlyosabb betegségben (rákban, szív- vagy légzőszervi betegségben) szenvedők. A sokszor „látványos” bőrtünetek komoly pszichoszociális problémát okoznak. A pszichológiai problémák súlyosságára utal, hogy a pikkelysömörös betegek 25 százalékánál jelentkezik depresszió és szorongás, 5 százalékukat foglalkoztatja aktívan az öngyilkosság gondolata, és mintegy 10 százalékuk nem akar tovább élni. Kihat a családi kapcsolataikra, és csaknem 40 százalékuk a szexuális életben is nehézségekkel küzd. A fizikai és érzelmi hatások befolyással vannak a munkavégzésükre és a karrierlehetőségeikre is, a felmérések szerint egynegyedük veszíti el az állását a betegség miatt.
A betegek gyakran elégedetlenek a jelenlegi terápiás gyakorlattal, és kevéssé működnek együtt az orvossal. A felmérések rámutattak arra, hogy a pszoriázisos betegeknek csak mintegy 25 százaléka elégedett teljes mértékben a korábban alkalmazott kezelés sikerével, míg 70 százalékuk nem vagy csak kismértékben elégedett a terápiás eredménnyel. Feltehetően ez áll annak a hátterében, hogy a betegek mintegy fele nem tartja be a terápiás előírásokat. A korlátozott hatásosság és a kismértékű együttműködés mellett ezen arányszámok azzal is magyarázhatók, hogy tartanak a nemkívánatos eseményektől (káros mellékhatásoktól), illetve nem rendelkeznek elegendő információval ezekről, mivel gyakran hiányzik az érdemi kommunikáció a páciensek és az orvosok között. Ezen túlmenően gyakran az orvosok is vonakodnak szisztémás kezelést alkalmazni, mivel a betegek nemkívánatos események kivédéséhez szükséges ellenőrzése további erőfeszítéseket tesz szükségessé, és természetesen nagyobb felelősséggel is jár. Feltehetően ezen okok állnak annak a hátterében, hogy az Európában és az Amerikai Egyesült Államokban végzett felmérések szerint a pikkelysömörös betegeknek folyamatosan kiterjedt bőrtüneteik vannak, és nagyon rossz az életminőségük, még a rendszeresen bőrgyógyászhoz járó páciensek esetében is. Összességében megállapítható, hogy a betegek elégedetlenek a hagyományos kezelésekkel, és nagy az igényük hatékonyabb, biztonságosabb és a gyakorlatban könnyebben kivitelezhető terápiákra.
Az utóbbi években a bőrgyógyászati alapkutatások rohamos fejlődésének következtében sikerült azonosítani számos, a betegség kialakulására hajlamosító örökletes tényezőt, a kóros immunológiai folyamat jobb megismerése pedig lehetővé tette a korábbiaknál hatékonyabb, célzott oki kezelések bevezetését. A pszoriázis kezelésében az elmúlt években bevezetett, úgynevezett „biológiai szerek” hoztak áttörést. Ezen kezelések lényege, hogy célzottan gátoljuk a betegség kialakulásáért felelős, a szervezetben termelődő biológiai anyagokat. Ezen célzottan ható biológiai szerek biotechnológiai úton előállított, fehérjetermészetű gyógyszermolekulák, legtöbbször ellenanyagok, amelyekkel a betegség kialakulásáért felelős, gyulladáskeltő hatású molekulákat gátoljuk. Ezen gyógyszereket ma már széles körben alkalmazzuk az orvostudomány számos területén, így az onkológiában (pl. gyulladásos bélbetegségek kezelésére), a reumatológiában (pl. a rheumatoid arthritis esetében), az ideggyógyászatban (pl. sclerosis multiplexnél), és nemrégiben áttörést hoztak bőrgyógyászati betegségek kezelésében is.
A pszoriázis biológiai szerrel végzett terápiája a betegség patogenezisében központi szerepet betöltő mediátor fehérjék vagy az immunsejtek irányított vándorlását és/vagy aktiválódását irányító fehérjetermészetű molekulák specifikus ellenanyagokkal való gátlását jelenti. A betegség kialakulásában központi szerepet betöltő TNF gátlására Magyarországon három készítményt törzskönyveztek, az etanerceptet, az infliximabot és az adalimumabot. A TNF-gátló szerek mérséklik továbbá a pikkelysömörhöz társuló ízületi gyulladást, illetve hatékonyak a pikkelysömör komplikált formáinál is. Egy újabb lehetőség a pikkelysömör kezelésére az IL-12/IL-23 rendszer célzott gátlására kifejlesztett ustekinumab, amely még azon pácienseknél is hatékonynak bizonyult, akiknél TNF·-gátló szerek sem csökkentették megfelelő mértékben a betegség tüneteit.
A biológiai szerekkel végzett terápiák ugyan nagyon hatékony kezelési módot jelentenek olyan betegek számára, akiket a korábbi, hagyományos kezeléssel nem lehetett tünetmentesíteni, ám ezen kezelések költségesek, kizárólag a Biológiai Terápiás Centrumokban rendelhetők (lásd: www.derma.hu). Csak azon betegek részesülhetnek biológiai terápiában, akik a hagyományos lokális és szisztémás kezelés hatására nem javulnak, vagy azon gyógyszerek alkalmazása számukra ellenjavallt.
A pikkelysömör kialakulásának jobb megértése lehetőséget nyújtott kezelési stratégiánk racionalizálására és új terápiás eljárások kidolgozására. A biotechnológiai módszerekkel kifejlesztett ún. biológiai szerek az életminőségüket alapvetően megváltoztató, új lehetőséget nyújtanak a pszoriázisban szenvedő betegek számára.
