Cégvilág

Közgazdászból coach

Nemrég jelent meg Komócsin Laura Módszertani kézikönyv coachoknak és coachingszemléletű vezetőknek című könyve. A szerzővel személyes indíttatásáról és a kötetről beszélgettünk.

- A család mit szólt ahhoz, hogy a coach hivatást választotta?
- A családomban alapvetően mindenki mérnök, jogász, orvos vagy egyetemi tanár. Már azt is magyaráznom kellett, mit is csinál egy közgazdász, és ez csak folytatódott azzal, hogy coach lettem, mert ezt máig magyarázom… Többek között édesanyám unszolására indítottuk el a business coach szó fordítási versenyét tavaly, mert nehézkes volt számára, hogy mit mondjon a barátnőinek, mivel is foglalkozik a lánya. De a sajtó is nagy nyomást gyakorolt ránk, hogy találjunk ki valamilyen magyar szót, amelyet le tudnak írni a coach helyett. Így lettünk üzleti edzők, hiszen a coach a sportpszichológiából került át fogalomként az üzleti életbe.
- Ha úgy kezdem a mondatot, hogy „Komócsin Laura és a coaching…”, akkor hogyan folytatná? Mikor találkozott először a coachinggal, és hogyan?
- Anno, 28 évesen, amikor egy komoly projekt 140 fős csapatát vezettem – ahol az átlagéletkor duplája volt az enyémnek –, nekem is volt coachom. Nem is egy! Az egyiktől azt tanultam, hogyan ne legyek, a másiktól azt, hogyan legyek jó coach. Az elsőnél kötelező feladat „voltam”, amelyet csak ki akart pipálni, a másiknál pedig éreztem, ugyanúgy vágyik a sikereimre, mint én. Eltelt pár év, a gyermeknevelés volt a fő projekt az életemben, amikor is egy régebbi ügyfelem, egy bank igazgatója hívott fel, menjek hozzá dolgozni nyolc órában vagy négyben, mindegy, csak menjek. Nem akartam, ezért megkérdezte, mennyit szeretnék dolgozni. Azt válaszoltam, heti két órát. Kinevetett, ilyen nincs, de később visszahívott, mégis lát lehetőséget az együttműködésre. Arra kért, hogy egy frissen kinevezett vezetőt támogassak heti két órában a banknál. Számomra fontosabb a szakmai hitelesség, mint a pénz, ezért azt kértem, ne fizessenek fél évig, hanem adjanak visszajelzést, hogyan végzem a dolgom, és ha beválok, akkor folytassuk fizetősen. Olyannyira bevált a közös munka, hogy ennél a banknál később több vezetőt is fejlesztettem, sőt más cégek is hívni kezdtek. Így lassan nemcsak a heti kettő, hanem a napi kétórányi munkaidőmet is túlléptem. A férjem szólt, vigyázzak a munka-magánélet egyensúlyra, így csapatot építettem, s most már hatan dolgozunk együtt, a Business Coach Szakmai Közösségben.
- Nemrég jelent meg a könyve Módszertani kézikönyv coachoknak és coachingszemléletű vezetőknek I. címmel, s ez 150 eszközt mutat be, esetleírásokkal. Miben más ez a könyv, mint a többi magyar kiadvány?
- Fárasztóbb, nem regényes élménykönyv. Itt az élmény később jön, sikerélményként.
- Miben más, mint a többi angolról lefordított szakkönyv?
- Természetesen az ugyanarról a szakmai témáról szóló művekben vannak átfedések, de a magyar kultúrára adaptáltam, magyar esetek szerepelnek benne.
- Mondana konkrét példát?
- Igen. A magyar menedzserek többsége úgy lesz vezető, hogy valamelyik fontos területnek a szakértője, elégedettek a teljesítményével, így mint szakértő jut feljebb a ranglétrán, és bár egyre több vezetői készséget sajátít el, amikor első számú vezető lesz, sokuknak jól jön egy business coach, hogy kívülállóként felhívja a figyelmet a többi területre. A vezérigazgatók többsége hajlamos arra, hogy azokkal a területekkel foglalkozzon, amelyekben a legjobb, de hasznos lehet egy helyzetértékelés, hogy rájöjjenek, olyan területről érkezik a kihívás, amelyben nincs tapasztalatuk.
- Akkor ez egy nagy kupac – pontosan 150 – eszköz esetekkel. Ömlesztve?
- Nem. Éppen azért, hogy segítsük az eligazodást, egyetlen folyamatba integráltuk – az első magyar coaching folyamatmodellbe, a DIADAL-ba (Diagnózis – Iránykijelölés – Alternatívák – Döntés – Alkalmazás – Lezárás) is. Így könnyebb az eszközök közötti eligazodás.

Névjegy

Komócsin Laura

Közgazdász, hat éven át volt az Accenture vezetési tanácsadója, hivatásszerűen 2003 óta foglalkozik coachinggal. Az International Coach Federation magyar tagozatának elnöke, a Business Coach Szakmai Közösség vezetője és a Business Coach Akadémia alapítója. Számos nagyvállalat közép- és felső vezetőjét fejlesztette sikerrel, mint például a Magyar Telekom, Pannon, Magyar Televízió, Erste Leasing menedzsereit

Közgazdász, hat éven át volt az Accenture vezetési tanácsadója, hivatásszerűen 2003 óta foglalkozik coachinggal. Az International Coach Federation magyar tagozatának elnöke, a Business Coach Szakmai Közösség vezetője és a Business Coach Akadémia alapítója. Számos nagyvállalat közép- és felső vezetőjét fejlesztette sikerrel, mint például a Magyar Telekom, Pannon, Magyar Televízió, Erste Leasing menedzsereit -->

coach módszertan vezető fejlesztés kézikönyv
Kapcsolódó cikkek