Cégvilág

Majtényi: Rossz névem veszem, ha balfácánságnak tartják, amit képviselek

Majtényi László ugyan azért mondott le az ORTT elnöki tisztségéről, mert lehetetlennek találta vállalt célját, a médiahatóság élén töltött másfél évet összességében sikeresnek értékeli. Az eredmények, mondja keserűen, senkit nem érdekelnek, és nehezményezi, hogy a magyar sajtó jelentős részében úgy szerepel, mint egy szerencsétlen balfácán, aki nem tudja, hol él, másik része pedig hősként ünnepli – olvasható az e-MaSán.

Döbbenetes, hogy hozzám jönnek az újságírók és olyanokat kérdeznek, amikről nem tudok, vagy ha tudok is valamit, akkor nem mondhatom el, mert az én pozíciómban csak arról beszélhetek, amire bizonyítékom van. Jogász vagyok, soha nem beszéltem arról, hogy milyen pártmegegyezések vannak a háttérben, én ehelyett mindig azt mondom, hogy törvénysértő ez az eljárási mód.

A többit az újságíró dolga lenne kideríteni, de a magyar újságíróknál, és erről nem feltétlenül személy szerint tehetnek, az oknyomozás ott ér véget, hogy felveszik a telefont és felhívnak valakit. Sokan ki se mennek a szerkesztőségből – mondta az emasának Majtényi László, az ORTT leköszönő elnöke.

Amit  személy szerint rossz néven veszek, az az, amikor azt, amit én ebben az ügyben képviseltem, egyszerű balfácánságnak tartják. Voltak olyan írások, is amelyek hipokritasággal vádoltak, például, hogy aki bemegy a kuplerájba, az ne játssza meg a szűzlányt. Ez szerintem nagyon csúnya interpretációja annak, ami itt történt, és cinikus is. Helytelennek is tartom, mert az a nagyon általánosan elfogadott falmelléki filozófia van mögötte, hogy a közügyekkel foglalatoskodni Magyarországon bűnözéshez közeli dolog, rendes ember tartsa magát távol tőle, ha meg odamegy, akkor ne csodálkozzon semmin – fogalmazott Majtényi.

Ennek az az üzenete, hogy a Magyar Köztársaság ügyeinek intézését engedjük át rossz minőségű embereknek. Ez az ország több emberöltő óta most éli először saját történelmét, nem lehet már azt mondani, hogy ugyan borzalmas az, ami itt van, de az oroszok, a németek, a törökök tehetnek róla. Senki nem tehet róla, csak mi magunk – vélte az ORTT távozó elnöke.

Ezekből a pártokból én sok jót már régen nem nézek ki, de a jogállami szerkezet olyan, hogy intézményeibe bármikor lehet lelket lehelni. Ma is vannak a magyar közigazgatásban jó példák, például a Gazdasági Versenyhivatal sem azért működik jól, mert az a törvény annyival jobb, hanem mert ott a közszolgálatnak elkötelezett főnök van, és jó köztisztviselők. Ez ilyen egyszerű. Nem mintha itt ne lennének jó köztisztviselők. Van egy szép, 18. századi liberális eszme, miszerint olyan viszonyokat kell teremteni, ahol az ördögök is elkezdenek angyalokként viselkedni. Ez Magyarországon nem működött. De összességében nem volt sikertelen időszaka az életemnek – összegezte az ORTT elnöke.

majtényi elnök ORTT
Kapcsolódó cikkek