Cégvilág

"Még soha nem ment tönkre annyi taxis, mint idén"

Gödörben a taxipiac: tíz-húsz százalékkal csökkent a fuvarok száma az idén, a korábbinál pedig több taxis dobta be a törülközőt. Ez pedig a főképp a tagdíjaikból élő fuvarszervező társaságoknak is jelentős bevételkiesést jelent.

A Világgazdaság által megkérdezett piaci szereplők a hagyományos válságkezelő intézkedések mellett az előremenekülés stratégiáját választották: komoly modernizálásba kezdtek.

„A válság szinte azonnal begyűrűzött a szakmába, ez főképpen a céges szerződött ügyfelek esetében érződött: a vállalatok az elsők között a taxizásra költött összegen próbáltak meg spórolni” – mondta a Világgazdaságnak Tamás Miklós, a City Taxi és egyben a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségének elnöke. A társaság vezetője elmondta: a fuvarszámuk az idén mintegy 10-12 százalékkal esett vissza.

„Márciusig erőteljes volt a zuhanás, azóta alacsony szinten stagnál a piac” – mondta lapunknak Sipeki József, a Tele5 Taxit üzemeltető Buda Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az emberek már csak akkor ülnek taxiba, ha nagyon muszáj. Míg tavaly havi 120 ezer körüli utasszáma volt a cégnek, addig mostanában jó, ha 95 ezer megrendelés érkezik be egy hónapban.

A Főtaxi utasainak száma is 10-15 százalékkal csökkent – mondta lapunknak Hausz Gyula, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója. Mint mondta: társaságuk zömmel a lakossági ügyfelekre koncentrál, a céges szerződött partnereik közül volt, aki elment, de jöttek újak is. A fuvarcsökkenés egyébként nem közvetlenül jelentkezik a fuvarszervező cégek árbevételében, ők ugyanis túlnyomórészt a taxisok által a diszpécserszolgáltatásukért fizetett díjból élnek, amely a sofőrök számának a függvénye. Azt persze már megérzik, ha a kevesebb ügyfél miatt a vezetőik feladják az ipart, vagy más taxitársaságokhoz szerződnek. „A Főtaxi flottája 2009-ben átlagosan 740 autóból áll, ez 2008-hoz képest a fuvarszámmal arányosan csökkent” – mondta Hausz Gyula.

Sipeki József szerint a forgalom visszaesése miatt még soha nem ment tönkre annyi taxis, mint az idei évben. Úgy számolnak, hogy év végéig száznál is többen hagyhatják abba a taxizást, vagy pártolhatnak át szerencsét próbálni más szolgáltatóhoz.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Tele5 Taxi Fuvarszervező Társaságok City taxi taxi Főtaxi taxicég
Kapcsolódó cikkek