BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mol: gyenge negyedévet várnak az elemzők

Az elmúlt negyedév olajpiaci és világgazdasági tendenciái negatívan hatottak a Mol eredményességére – vélik a Concorde Értékpapír Zrt. elemzői. A szakértők az idei, éves EBIT-re vonatkozó várakozásukat 21 százalékkal, 223 milliárd forintra csökkentették, ugyanakkor az egy részvényre jutó nettó eredményre vonatkozó becslésüket 13 százalékkal, 722 forintra mérsékelték. A 2010-es egy részvényre jutó eredményt illetően az eddigi 1818 forintról 1729 forintra módosították várakozásaikat, azonban a részvények év végi fair értékére vonatkozó előrejelzésüket változatlanul 13 130 forinton tartották. A Mol november 17-én hozza nyilvánosságra harmadik negyedéves jelentését.

Több tényező gyakorolt hatást a Mol eredményességére – vélik az elemzők. Meghatározó, hogy ez volt az első olyan időszak, amelyben a társaság konszolidálta az INA számait, ezek azonban az INA csalódást keltő jelentéséből tudhatóan negatívan hatottak a Mol teljesítményére. A makrokörnyezet is komoly kihívások elé állította a társaságot: az olajár emelkedése elsősorban a dollár gyengülésének és a spekulatív kereslet élénkülésének volt köszönhető, a fizikai kereslet továbbra is gyenge, a készletek szintje magas, a finomított termékek ára pedig nem mozgott együtt a nyersolajéval, így a finomítói marginok tovább csökkentek.

Az elemzőkszerint a finomítói és kiskereskedelmi üzletág a harmadik negyedévben nem tudott profitot termelni: ebből a tevékenységből 2 milliárd forintos veszteség keletkezhetett az időszakban, s ehhez az INA finomítói tevékenysége 7 milliárd forintos veszteséggel járult hozzá. A kitermelési üzletág eredményére is negatív hatást gyakorolt a forint dollárral szembeni erősödése, emellett a gázárak 10 százalékos negyedév/negyedév alapú esése is rontotta az eredményességet. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.